Majd 74 ezer napelemet telepítenek hamarosan Felsőzsolca és Onga közé.
Az USA népe izgatottan várja az augusztus 21-i napfogyatkozást. A kaliforniai és észak-karolinai elektromos hálózat üzemeltetői is izgatottak.
Újabb termék hirdet tiszta jövőképet, ezt a napelemet csak a falra kell kenni.
A magyar napenergia-piac szereplői viszont óvatosan optimisták, mert amíg 2014-ben és 2015-ben is megduplázódott az éves piacméret, addig az energiahivatal szerint 2016-ban harmadával csökkent az előző évhez képest.
Egy magyar fejlesztésnek köszönhetően folyamatosan ad áramot egy napelemes-áramtárolós berendezés, kisebb igény esetén.
4,5 paksnyi elektromos energiát adott a briteknek pénteken a Nap.
Az áramfogyasztás negyede jött napenergiából, ez új rekord az országban.
Leszólt a kunszentmiklósiaknak az NGM államtitkára, hogy naperőművet kell építeniük. A baj csak az volt, hogy már megígérték az embereknek, hogy a pénzükből az utakat aszfaltozzák majd. Olyan fejvakarás kezdődött, hogy Hrabal tapsikolt volna.
Az otthon nyomtatható, olcsó napelem víziója a fenntartható fejlődés tökéletes bulvárhíre. Mikor lesz belőle valami?
Nem függünk az orosz hiteltől, jelentette be a miniszter.
Amíg Amerika visszakacsint a szénre, Kínában ezerrel pörögnek a megújulók, 850 MW kapacitású új telepük a jelenlegi rekorder.
Ismét a Tesla került a címlapokra egy hangzatos, és hasznos beruházással.
Egyelőre nulla forint lesz, de ez az állapot bármikor változhat, egyes szakértők a paksi beruházást látják a teljesítménydíj bevezetése mögött.
A világ minden ezüstje sem elég ahhoz, hogy napelemmel termeljük meg az energiát magunknak, vegyünk gyorsan ezüstbánya-részvényt! Vagy mégis inkább napelemgyártó-részvényt vegyünk, mert az iparág úgyis megoldja a problémát?
Optimista jelentés szerint pár éven belül már hanyatlani fog a fosszilis tüzelőanyagok piaca.