Egyelőre nem tudni, ki követi őt a NATO élén.
Az sem kizárt, hogy Macron Oroszországba utazik Putyinnal tárgyalni.
A legtöbbet, harmincat Bosznia-Hercegovina kapja.
A brit védelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy Magyarország és Nagy-Britannia ugyanúgy értékeli az orosz-ukrán konfliktust.
Az orosz állami médiában azt már kihagyták, hogy Benkő Tibor azt is elmondta, Magyarország a NATO érdekeivel összhangban, a NATO-csapatokkal szoros együttműködésben követi az ukrajnai helyzetet, és dolgozik a megoldásán.
Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint nincs kétségük afelől, hogy a Fidesz le fogja söpörni a javaslatukat.
Szeretnék elkerülni a vérontást, Putyint is felhívja.
A cél, hogy a kormány népszavazás nélkül ne léptethesse ki Magyarországot.
Amerika és Törökország fegyvereket ígérnek Ukrajnának, de a német kormány közvetítőkön keresztül se ad saját gyártmányaiból. Putyin még vizsgálja az USA és a NATO válaszait az igényeire.
Majd fakenewsozni kezdte a kérésről beszámoló CNN-t.
Két hét gyorsuló eszkaláció után a héten kicsit megpihentek a civakodó felek, ez pedig alkalmat adott a nyugati szövetségeseknek, hogy kicsit a saját háza tájukon is söprögessenek.
Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat Oroszország elleni „provokációkra” hangolja Ukrajnát a Donyec-medencében, „harci lázban ég”, a diplomatáinak evakuálásával pedig hisztériát gerjeszt, amit az ukrán vezetők kénytelenek csillapítani. Lavrov szerint a NATO-főtitkár „elvesztette a kapcsolatot a valósággal”.
Mint írták, a jelen feszült helyzetben "kifejezetten károsnak és nemzeti érdekeinkkel ellentétesnek" tartják Orbán és Putyin baráti találkozóját.
Erről leginkább tán az őt Barátságért érdeméremmel kitüntető orosz külügyminisztert, Szergej Lavrovot kéne meggyőznie.
Légelhárító Stingereket és páncélosok ellen bevethető Javelineket küldenek az orosz invázióra készülő ukránoknak.