A lap forrásai szerint ezek célja alapvetően az volt, hogy az ügyben érintett szervek képviselői megbeszéljék, hogyan tudják úgy „lefedni” az ukrán pénzszállítók fogva tartásának idején keletkezett lyukat, hogy az jogszerű legyen.
A 100 milliárd fölötti vagyonokat 1,5%-os adóval terhelik, de lesznek az adóból, adóalapból leírható tételek. A hivatásos sportolók nagyon kedvezményes ekhóját megszüntetik, ezentúl évi 500 millió helyett évi 60 millió lesz az arra jogosító jövedelemhatár.
„A nyomozás az ügy minden szálára kiterjed, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint” – közölte pénteken a KNYF.
Azt nem közölte az adóhivatal, hogy melyik egyetem milyen rendezvényén történt az eset.
A nyomozók Hankó ügyvédje szerint nem foglaltak le semmit.
A miniszterelnök öccse egy Grazban élő magyar üzletember-politikus ismerősét kereste fel a kéréssel két héttel a választások előtt. A férfi, aki akkor már évek óta nem beszélt Orbán Áronnal, hárított, majd mindezt jelentette az osztrák szolgálatoknak és pártjának, az ottani önkormányzati választáson egykor őt is indító Néppártnak.
A jogszabály előírása szerint a vezetői megbízás indoklás nélkül visszavonható, írta a 24.hu-nak a NAV.
Mert „az utóbbi időben megnőtt a megkülönböztető jelzést használó gépjárművek száma”.
A képviselő Bóka Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét ölelte meg, mielőtt bement vallomást tenni.
Költségvetési csalás gyanújával.
A hozzátartozók vagyonát is vizsgálja a NAV, akinél 5 milliónál nagyobb adóhiányt állapítanak meg, annak a nevét nyilvánosságra hozzák, és büntetőeljárás is indulhat.
Fürcht Pál júniusban mondott le a Központi Nyomozó Főügyészség vezetéséről. A 444 megszerezte a döntésének az írásos indoklását: a volt főügyész informális, azaz írásban visszakövethetetlen nyomásgyakorlásról, III/III-as módszerekről, a Tanú című filmbe illő történetről ír, elsősorban az aranykonvojügyet és a „Gundalf-ügyet” illetően.
Köszönjük! A befolyt összeget arra fordítjuk, hogy még több fontos és alapos újságírói munka születhessen a 444-en.
Az egyházak közül az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség több mint 2 milliárdot kapott.
Meg is köszönhetjük akár Orbán Viktornak, akinek nincs mentelmi joga, mondta a kormányfő.