Például fontos, hogy ne a futballista keljen fel éjjel a gyerekhez. De voltak olyan diszkrét kérések is, amire a focistafeleségek szájukat elhúzva reagáltak.
De a lap szerint papíron nem ő lesz a tulajdonos, hiszen a Videoton is az övé már.
Talán egy kicsit több állami pénzt kéne tolni a magyar klubokba, és akkor változna ez a tendencia.
Pintér Attila dacol Orbán Viktorral.
Ha már a lelátó üres volt, megnézte mire mennek az adóforintjai.
Miközben az NB1 sínyli meg legkevésbé a járványt, a profi fociklubok kaphatják a kormánytól a legnagyobb bértámogatást.
A férfi NB I és NB II meg a női NB I viszont folytatódik.
A kerettagok pótlására felhozott U19-esek közül is többen megfertőződtek.
A magyar bajnokság az egyetlen Európában, ahol a meccseket korlátozás nélkül látogatják a szurkolók.
Érdekes nyájimmunitási kísérlet zajlik a magyar stadionokban.
Közel ötezren jöttek össze az MTK-Fradi idénnyitón.
2020-ra nyomasztóbbá vált az első osztályú magyar bajnokság a Kádár-rendszer NB1-énél, de ennél még a kilencevenes-kétezres évek maffiózók és erőszakos bűnözők uralta káoszfutballja is érdekesebb volt. Így várom a bajnoki rajtot.
Kuttor Attila a Debrecen elleni, hazai bajnoki után feldúltan nyilatkozott az M4 Sportnak.
Miközben végig a fiatalokról a nevelésról és az akadémiáról beszélt.
Tocmac Nguen azért kapott dorgálást, mert a pólóján állt ki George Floyd mellett. A FIFA óvatos közleményben egyensúlyozott a szolidaritás és a szabályok között, de nem utasította a tagjait, hogy ne büntessék meg a pólójukon üzenő játékosokat.