A spanyol kormányfő és a német kancellár közösen álltak ki Dél-Spanyolországban. Csökkenteni kell a szakadékot Afrika és Európa között, Merkel szerint pedig a rasszista tendenciák ellen is harcolni kell.
Alexander Gauland szerint az európai elitellenes pártok érdekeit nagyon nehéz, szinte lehetetlen összeegyeztetni.
A közmédia megszólalói az AfD-ben politizálnak, de ezt az MTV nem tartotta fontosnak megemlíteni.
Az országban, ami 76 éve még Sztálingrádot ostromolta Európa legfélelmetesebb hadseregével, ma egy bébimókustól kellett megmenteni egy férfit.
Akit Spanyolországban regisztráltak, azt 48 órán belül visszaküldenek Németországból.
Gerd Müller szerint addig úgysem mondanak le a menekülésről, amíg nem találnak otthon munkát.
Helebrandt Máté nem tudta folytatni, feladta az 50 km-es versenyt.
A török elnök a német államfő meghívására érkezik, de azt még nem tudni, hogy ahogy régóta szeretne, mond-e majd beszédet a németországi törökök előtt. Az biztos, hogy kurd ellentüntetőkre számíthat.
Valaki ellenőrzés nélkül jutott a biztonsági zónába.
Az élettársa vette rá, akit nem akart elveszíteni.
Eddig még sosem volt 30 százalék alatt a CDU/CSU támogatottsága.
Európának lassan hozzá kell szoknia az állatokhoz, egyre több van belőlük.
Akkumulátorokat és autókat is gyártanak majd.
Órákig keresték, miután ellenőrzés nélkül sikerült bejutnia a tranzitzónába.
Nem bírnak lépést tartani a nagy melegben nagy mennyiségű sört elfogyasztó németekkel.