A közös fényképezésre feltűnően megérkező Ijad Madisch egy sokmillió dollárt érő tudományos oldal alapítója, mostantól pedig a német kormánynak is segíteni fog.
A közösségi médiában megállíthatatlanul terjed a gyűlölet, egy új tanulmány szerint Németországban több száz, bevándorlók elleni elkövetett bűncselekmény mögött a Facebook valóságtorzító hatása állhat.
A legismertebb német nácivadász, Jens Rommel szerint nincs elegendő bizonyíték a 95 éves Jakiw Palij ügyében.
Heiko Maas először írta le egy új német Amerika-stratégia alapjait. Merkel szerint ez csak minisztere magánvéleménye, de sok mindennel egyetért belőle.
A német hatóságok még időben elfogták Magomed-Ali C.-t.
Jakiw Palij ügye másfél évtizede húzódott. Németország sokáig nem akarta fogadni a férfit, aki 1949-ben érkezett meg az Egyesült Államokba.
Egy zöldpárti képviselő kérdezett rá, mit lépne Németország, ha nem Putyin, hanem a földönkívüliek repülnének el Berlinbe. Lövésük sincs.
Csütörtökön 120 fürdőzőt kellett elsősegélyben részesíteni a Balti-tengeren.
Olaszországban akár 300 híd is omlásveszélyes lehet, Franciaország 12000 közúti hídjának harmada szorul javításra, csaknem ezret talán le is kéne zárni.
Azt ígérte, több segítséget nyújtanak a tartományoknak a kitoloncoláshoz.
Az interszexuálisok a divers kategóriát is választhatják.
Sokszor oda sem néznek a szülők, miközben a gyerekük a vízben van. Németországban a nyári hőségben szinte minden napra jut egy haláleset.
Helyek, ahová a gyanútlan magyar a külügyre hallgatva majdnem elutazik, de aztán bekapcsolja a Híradót.
Több mint harmadával esett vissza az erőszakos esetek száma a 2017 első félévben mérthez képest.