Németország

257 millió forintra büntette egy német bíróság Arturo Vidalt

A Barcelona chilei focistája tavaly verekedett egy szórakozóhelyen. 80 napnyi bére bánja. Elítélték a féltestvérét is.

Magyari Péter
futball

Túszejtés volt Kölnben, a túszejtő életveszélyesen megsérült

Rajta kívül egy nő sérült meg könnyebben.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy húszéves német lány kiszabadított kétszáz tehenet, késsel hadonászott, majd meztelenre vetkőzve bevetette magát a vadonba

A rendőrség vérebekkel és helikopterrel kereste.

Király András
külföld

Emberek közé csapódott egy kisrepülő a németországi Hesse tartományban, hárman meghaltak

A pilóta egy sikertelen landolás után próbálta újra megemelni a gépet, de nem tudta kivitelezni a manővert.

Rényi Pál Dániel
baleset

Százezrek tüntettek Berlinben a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen

Tiltakoztak, mert emberek vesztik az életüket a Földközi-tengeren, aggódtak a szélsőjobb megerősödése miatt, és egy nyitottabb társadalomért tüntettek.

Albert Ákos
külföld

A migráció és a gazdaság állapota húzhatja le a bajor konzervatívokat (csak nem pont azért, amiért elsőre gondolnád)

Vasárnap tartományi választások jönnek Bajorországban, és az előrejelzések szerint a CSU támogatottsága történelmi mélypontra süllyedhet.

Horváth Bence
külföld

Már több mint százezer magyar dolgozik Németországban

Egy év alatt ötezerrel nőtt a számuk.

Botos Tamás
gazdaság

Az AfD elindított egy weboldalt, amin diákok jelenthetik a tanáraikat, ha azok kritizálják a pártot

Az AfD szerint ezzel a tanárok megsértik az oktatási törvényt.

Sarkadi Zsolt
külföld

Hiába figyelmeztettek a klímakutatók, az európai miniszterek felpuhították a szén-dioxid visszafogásáról szóló terveket

Közbeszólt a német autóipar.

Czinkóczi Sándor
környezetvédelem

Őrizetbe vettek egy gyanúsítottat Németországban a meggyilkolt bolgár újságírónő ügyében

Állítólag egyezik a DNS-mintája a helyszínen találttal, és a korábban lopásért elítélt férfi nem ismerte a korrupciós ügyeket feltáró Viktoria Marinovát.

Bede Márton
külföld

Kevesebb menekülttel számol idén a német belügyminiszter

A téli hónapokban már nem számítanak nagy növekedésre.

Czinkóczi Sándor
külföld

Amikor a miniszterelnök két hét alatt belebukott abba, hogy ajándékutakat fogadott el

Amíg a sajtó nem kezdte firtatni az ügyeit, Baden-Württemberg vezetője teljesen természetesnek vette, hogy a nagyvállalatok fizetik a nyaralásait.

Czinkóczi Sándor
Történelem

A német elnök szerint az „illiberális demokrácia” önellentmondás

Mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia.

plankog
külföld

Fegyveres merényletekre készültek a szélsőjobboldaliak, akiket letartóztattak Németországban

Terrorizmus a gyanú, a demokratikus jogállamot akarták felszámolni. Hat embert fogtak el.

plankog
külföld

Szélsőjobboldali terrorszervezet létrehozásáért vettek őrizetbe hat férfit Németországban

A chemnitzi férfiak a vádak szerint fegyvert akartak szerezni, és külföldiekre támadni.

Horváth Bence
külföld