A növény még a nyár közepi, több mint 29 fokos napi hőmérsékletek mellett is jó minőségű gumókat növesztett.
Annegret Kramp-Karrenbauer azt mondta, Orbán az elmúlt napok viselkedésével és a Salvini-találkozóval világos jelét adta annak, hogy el fogja hagyni az EPP-t.
A férfi valószínűleg a kerítéseket akarta ellenőrizni a szombat reggeli nyitás előtt. A csodával határos módon túlélte a támadást.
10, illetve 12 év után búcsúznak el, lezárul egy korszak.
Felmerült a gyanú, hogy illegális verseny zajlik, miután 250-nel téptek keresztül az országon.
Még a kormányzó szociáldemokraták között sem talált feltétlen támogatásra Kevin Kühnert ötlete, de akadtak, akik szerint itt az ideje új alapokra helyezni a pártot.
Pedig már keringtek a pletykák.
Pedig nagyon nagy szüksége lenne rá ennek az országnak. :-(
A nő 27 évnyi éber kómában töltött időszak után kezdett el ismét beszélni.
Ha nem kezd el esni az eső, a tavalyi, történelmi méretű aszálykatasztrófájánál is rosszabb lehet idén a helyzet.
Amikor Munira Abdulla kómába esett, még az idősebb George Bush volt az amerikai elnök, még éppen összeomlott a Szovjetunió, élt még Antall József, és még csak akkor jelent meg a Nevermind.
A német belügyminiszter szerint egyértelmű, hogy Orbán Viktor pár pontban, például „az EU elleni kampányában” túlzásokba esett, de ez néha náluk is megtörténik.
Hiába volt a nagy lelkesedés, 600 kilométerrel tévesztették el a céljukat.
A ZDF Csehországon, Magyarországon és Románián keresztül mutatta be, hogyan vándoroltak a támogatások a hatalmon lévők zsebébe.
Lezárult a per.