Hőálló krumplit fejlesztettek ki német kutatók

élelmiszer

Hőálló burgonyát fejlesztettek ki német kutatók: még a nyár közepi, több mint 29 Celsius-fokos napi hőmérsékletek mellett is jó minőségű gumókat növesztett a növény – közölte az erlangeni-nürnbergi Friedrich Alexander Egyetem (FAU) kutatócsapata.

Uwe Sonnewald, a biokémiai tanszék vezetője elmondta, hogy a hagyományos burgonyafajták „növekedési programjuk átkapcsolásával” reagáltak a hőre: több zöld hajtást és levelet növesztettek, de kevesebb, vagy akár egyetlen egy gumót sem.

A teszteket egyelőre laborban végezték. A burgonyafajtákat az üvegházban magas hőmérsékletnek (nappal több mint 29, éjszaka 27 fok) tették ki. A következő lépésben a kutatók terepkörülmények között fogják tesztelni a burgonyákat.

Krumpli. Burgonya.
Fotó: Andreas Arnold/dpa Picture-Alliance/AFP

A biokémikusok azt vizsgálták, miért korlátozza a hő a gumónövekedést, és egy 19 nukleinsav-építőelemből (nukleotidból) álló ribonukleinsavra (RNS) bukkantak. Megállapították, hogy az RNS magas hőmérséklet hatására egy speciális fehérjét termel, ami akadályozza a gumónövekedést. Az erlangeni szakértőknek sikerült kikapcsolni ezt az RNS-t.

Frissítés: A tanulmány szerzői között a Skóciában dolgozó, magyar Hornyik Csaba is megtalálható. (MTI)