Takáts Zsuzsanna már 73 éves.
Vivien olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még mindig az intenzíven fekszik.
Botrányos ítélet született az Egyesült Államokban, sokan felháborodtak.
Három férfi támadt rá a lányra és barátjára.
Most egy amerikai ügyészség próbálja megakadályozni, hogy az indiai pap újra dolgozhasson.
Az erőszakpárti polgármester nemrég egy nemi erőszak áldozatán viccelődött, kisebb diplomáciai botrányt is okozva ezzel.
120 jelenlévő közül 118 szavazott igennel.
"Ha azt kiabálják utánam az utcám, hogy jaj, de szétbasználak, rázzad csak a picsádat, akkor mindenki elfordítja a fejét." Egy 25 éves budapesti lány nagyon közérthetően írta meg, hogy miért lett elege.
Azért kezdett el filmezni, hogy segítsen, de aztán a nézettség és a lájkok hipnotizálták az ügyészség szerint.
A káromkodó és véreskezű polgármester, Rodrigo Duterte jelenleg a legnépszerűbb jelölt a közvélemény-kutatások szerint.
„Nem tudom, hogy mit csináltam rosszul, vagy mit ne csináljak a jövőben” – mondta az olimpiai bajnok vízilabdázó.
Eddig az úszó utánpótlás szövetségi kapitánya volt.
Hiába emleget koncepciós pert az úszók volt kapitánya, annak semmi nyoma. Sőt, Kiss nemhogy hamarabb szabadult, de még az ítélet is túlzottan enyhe volt. Ráadásul az úszónak és társainak nem ez lehetett az első ügye.