A lány gyanútlanul be is szállt az autóba, de az nem a megadott címre ment, hanem egy néptelen telekre.
Késsel fenyegetőzött a pápai férfi, de a nő ellenállt.
Hatalmas felháborodás fogadta a hírt.
Azt állítják, hogy ők mondták le a kanadaiak szigetes fellépését.
A lemezlovas elmondta, hogy 4-5 éve neki is az italába dobtak valamit.
A 17 és 19 éves elkövetők azóta előzetesben ülnek.
Egy budapesti pályaudvaron kezdett vele beszélgetni, majd a kocsijához hívta, és beültette a hátsó ülésre, az ajtókat pedig lezárta.
Így akarta megóvni a züllött élettől.
Nem kizárt, hogy az egyik rokon volt az elkövető.
A hivatal szerint a levéltár a hibás, amiért az újságíró rájött, hogy a nemi erőszakért elítélt Kiss László-ügy irataiban Kiss Lászlóról van szó. Kenyeres István szerint a büntetés veszélyes precedenst teremthet, ami a legtöbb kutatásra nézve káros lehet.
Hámori Magdolna szerint Kiss a hetvenes évek elején rontott rá az uszoda egyik emeleti termében.
Még 2014 augusztusában támadt rá egy elsőéves lányra az ELTE gólyatáborában, fojtogatta, verte, megerőszakolta, zsarolta és meg is fenyegette.
Házasságon kívüli szex a vád.
Óriási botrány lett egy amerikai egyetemen elkövetett nemi erőszakból. Az áldozat tettesnek írt levelét pár nap alatt több mint tízmillióan olvasták el.
Azt mondták, 50 euróért elviszik Pozsonyba, de Érden erőszakoskodni kezdtek vele.