nemzeti fejlesztési minisztérium

Átlag 3,5 milliós jutalmat osztottak négy minisztérium majd hatezer dolgozójának a választás előtt

A Miniszterelnökségen dolgozók fejenként átlag bruttó 4,6 millió forintot kaptak a választás előtt.

Király András
politika

Bártfai-Mager Andrea lehet a következő fejlesztési miniszter

Többek szerint a postaügyért és a pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztos lehet Seszták Miklós utódja.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

1,5 milliárd forintból készülhet el a Budapest-Varsó vasútvonal megvalósíthatósági tanulmánya (!)

Most rendelte meg a kormány, 2020 januárjáig kell elkészítenie a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nek.

Horváth Bence
közlekedés

Az államtitkár ügyei után szaglászik az OLAF, a személyi titkára pedig ott ül a Közbeszerzési Hatóság vezetésében

De Homolya Róbert szerint ez nem összeférhetetlen. Igaz, az EU Csalás Elleni Hivatala korábban pont összeférhetetlenség miatt indított vizsgálatot ellene, amit most több mint 3 milliárdnyi közpénz bánhat.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Megingott a miniszteri szék Seszták Miklós alatt

Elvesztette Orbán bizalmát, mennie kell és nagyon úgy fest, hogy fejlesztési minisztériumot is felaprítják a következő ciklusra.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Fónagy: Az MVM a szocialisták alatt kifizetőhely volt, de ezt a gyakorlatot a kormány 2010 után megszüntette

A NFM államtitkára ezt arra válaszolta, hogy most akkor közpénz-e az a félmilliárd, amit az MVM Zrt. a CÖF-CÖKA-nak adott, és amit Lázár meg az adatvédelmi hatóság is annak nevezett. A kormány szerint továbbra sem közpénz a teljesen állami cég pénze, amit a folyamatosan az ellenzék ellen kampányoló békemenetelők kaptak.

Herczeg Márk
politika

A kormány az idén átadott útszakaszokat jövőre fizetőssé teszi

A gyorsforgalmi hálózatba újonnan becsatlakozó szakaszok használata 2018 január 1-től lesz díjköteles.

Herczeg Márk
közlekedés

Kisvárdán 6,5 milliárd forintból épül éticsiga-feldolgozó üzem

Exportra megy az egész.

Herczeg Márk
gazdaság

Ilyen nincs: teljesen kész a derecskei tanuszoda, de használhatatlan, mert a vizet a medencéből nem lehet a csatornába juttatni

A kivitelező cég szerint őket a szerződés erre nem kötelezte, tehát szerintük 100 százalékosan kész az uszoda, és használható.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Újabb 5 milliárdot kap a Hungaroring

Vmmmmmmmm, vmmmmm, vmmmmmmmm!!!!!!!!

Herczeg Márk
gazdaság

A Fejlesztési Minisztérium teljesen okénak tartja, hogy az állami tulajdonú HungaroControl csak 2016-ban 345 milliót adott fideszes civilszervezeteknek

Demeter Márta kérdésére azt mondták, Orbán Viktor régi polgári körét is azért támogatják, hogy ráirányítsák a fiatalok figyelmét a légiirányító szakmára.

Sarkadi Zsolt
politika

300 milliárdból indul el egy 14 éves turisztikai fejlesztési program

Az összeg fele vissza nem térítendő állami támogatás lesz.

Herczeg Márk
turizmus

Titkolják, milyen atomegyezményt írt alá Semjén titokban Iránnal

Az LMP megkapta a szándéknyilatkozatot, de nincs benne konkrétum, mert a fejlesztési minisztérium szerint ezek nem adhatók ki közérdekű adatként.

Herczeg Márk
politika

Az MVM nem utasításra, hanem tök magától adott 508 milliót a CÖF-CÖKA-nak

Ezt állítja Seszták Miklós fejlesztési miniszter.

Herczeg Márk
POLITIKA

VS: Lecserélik Tasó Lászlót

Hamarosan találnak neki egy fontosabb feladatot.

Czinkóczi Sándor
politika