A Nemzeti Információs Központ véleményét is kikérheti a miniszter az állampolgárság felfüggesztése előtt. Ez az a szervezet, amit összekötöttek a Szuverenitásvédelmi Hivatallal is.
Érdekes módon nem minden külföldről támogatott szervezetre vonatkozik az ukáz.
A pápalátogatáskor szeretett volna önkénteskedni, de nem engedték. De azt sem árulták el neki, hogy miért. Soha semmit nem követett el, viszont részt vett a pedagógustiltakozásokban.
Panyi Szabolcs információi szerint a testület az amerikai elnöki Nemzetbiztonsági Tanács magyar megfelelője lehet, ahol a miniszterelnök nemrég még csádi oszlopok mögött bujkáló fia egy külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó osztály létrehozásán dolgozik.
Még be se jelentették Kovács Zoltán Andrást leváltását, pénteken már meghallgatják az utódjának szánt Hatala Annát.
Létrehoznának egy Szuverenitásvédelmi Hivatalt is.
Az ellenzék kapánypénzeiről szóló titkosszolgálati jelentésbe csempészték bele a Karácsonyt támogató, rövid életű egyesület számlakivonatát. Senki sem hiszi el neki, hogy urnákba dobáltak be nekik 900 ezer eurót. Karácsony furcsa viselkedésének egyik oka az lehet, hogy igazából nem vádolták meg semmivel, ezért kivár.
A Nemzeti Információs Központ szerint a sajtóból is megtudhatták az amerikaiak azokat az információkat, amik a kiszivárgott hírszerzési jelentésekben szerepelnek Magyarországról.
Munkatársunkat, Németh Dánielt korábban katonai kiberfegyverrel figyelték meg, amikor a NER elitjét fotózta. Most már ott tart a Nemzeti Információs Központ, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a munkáját végzi.
Megteszik a szükséges diplomáciai és jogi lépéseket.
Farkas Örsnek nincs tapasztalata belügyi területen, de a miniszternek fontosabb, hogy olyan helyettes államtitkára legyen, aki minden körülmények között lojális marad.