A szavazatokat összekutyuló bizottságok, nem működő honlap, elkallódó levélszavazatok, kilométeres sorok. A választási iroda vezetője már a lemondásán gondolkodik.
A választás napján elszállt a valasztas.hu, és azóta sem tudták teljesen visszaállítani. Ez jogsértő.
12-en listás szavazólap helyett is egyénit kaptak, emiatt végül 85 szavazat érvénytelen lett.
A magyar jogállam addig húzta az időt a kormányzati plakátnak látszó Fidesz-plakátok ügyében, hogy a döntés a választások utánra maradt.
A Tv2 megsértette a médiatörvényt.
Meg kell várni, amíg elfogy a sor a Bocskai úton.
Nagy rendőri erőkkel védik az épületet, ülésezik az NVB.
Ez az, amiért az NVB 345 ezer forintra bírságolta a miniszterelnököt.
Nem szabad korlátozni a kormány tájékoztatási tevékenységét. Akkor sem, ha az véletlenül megegyezik a Fidesz egyetlen kampányüzenetével.
A vetélytársak gyakorlatilag nem szerepeltek a közpénzből kiadott újságban.
A fideszes politikus visszaesőként a lehető legmagasabb bírságot kapta.
Sértve érzi magát a közszolgálati televízió, szerintük a „vélemény- és sajtószabadsághoz fűződő jogát” sértette meg a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria, amikor megbüntette, mert a reggeli műsorban nem szerepeltek ellenzékiek.
A Nemzeti Választási Bizottság jogsértőnek találta a miniszterelnök videóját, amiben a szülők megkérdezése nélkül mutogattak óvodásokat.
30 nap alatt egyedül Fodor Gábor és Morvai Krisztina fért be az államtitkárok, miniszteri biztosok és képviselőjelöltek mellé, pedig hát választási kampány van.
Nem kellett volna.