nemzetközi űrállomás

Hoppál Péter egy közös képpel vágott vissza a faszfejező Caramelnek

És egy nem annyira régi közmondással.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Születésnapján ért Földet a legidősebb amerikai asztronauta

Orosz utastársaival együtt 220 napot töltöttek a Nemzetközi Űrállomáson.

Bódog Bálint
űr

Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését

Kapu Tiborék felkészülése az utolsó szakaszba lépett, a küldetés a tervek szerint már májusban indulhat.

Benics Márk
űr

Naplemente másfél óránként: Mit tehet az ember az űrben, ha csak nyolc napra pakolt, de kilenc hónapig kint reked?

Suni Williams és Butch Wilmore tavaly júniusban indultak letesztelni a Boeing űrhajóját. A tervek szerint nyolc napot töltöttek volna a Nemzetközi Űrállomáson. Ehhez képest az amerikai választást és a karácsonyi ünneplést is az űrben kellett lebonyolítaniuk. Kedden végre visszatértek a Földre.

Bódog Bálint
űr

Nyolc napra mentek, kilenc hónap után úgy látszik, visszatérnek az űrből

A Boeing gépét mentek tesztelni, végül a SpaceX hozza haza őket.

Bódog Bálint
űr

Kapu Tibor tavasszal már a Nemzetközi Űrállomáson lehet

Az Axiom Space 4-es missziója 2025 tavaszán indulhat meg a Kennedy Űrközpontból.

Mészáros Juli
űr

Közel nyolc hónap után visszatért a Földre a SpaceX csapata

Két hónapot csúsztak a Boeing és a NASA közös missziójának fennakadásai miatt.

Bódog Bálint
űr

Egy amerikai és két orosz űrhajós állt Föld körüli pályára

Az űrben még megy a közös munka.

Urfi Péter
TUDOMÁNY

Idén már valószínűleg nem térhetnek haza a Nemzetközi Űrállomáson ragadt űrhajósok

Meglehet, hogy a Boeing gépével odautazó űrhajósokat végül a SpaceX gépének kell visszahoznia.

Bódog Bálint
űr

Június elején egy hétre indultak az űrbe, egyelőre időpont sincs arra, hogy mikor térhetnek vissza

Butch Wilmore és Sunita Williams visszatérését a Boeing Starliner hibái késleltetik.

Haász János
TUDOMÁNY

878 nap – orosz űrhajós döntötte meg a legtöbb, űrben töltött idő világrekordját

A határ a csillagos ég.

Rényi Pál Dániel
űr

A NASA űrhajósai elhagytak egy szerszámosládát űrséta közben

A szerszámosláda pályára állt a Föld körül.

Fődi Kitti
űr

Szivárgást észleltek a Nemzetközi Űrállomás orosz modulján

Az űrhajósok biztonságban vannak.

Fődi Kitti
űr

Nyolc kísérlet vár a világűrben a második magyar űrhajósra

Nemsokára kiderül, hogy a négy jelöltből, ki képviseli 2024-25-ben a magyarokat a világűrben.

Bódog Bálint
űr

Bemutatták a négy magyar űrhajósjelöltet

Egy fejlesztőmérnök, egy villamosmérnök, egy tervezőmérnök és egy ortopédsebész közül kerülhet ki az, aki 2024-25 fordulóján harmincnapos űrutazásra indul a Nemzetközi Űrállomásra.

Mészáros Juli
űr