népszavazás

Most már csak a Kúrián múlik, hogy el lehet-e csalni egy népszavazást Magyarországon

Az ő döntésükön múlik, hogy továbbengedik-e a verőemberek segítségével benyújtott kérdéseket. A dolog azon múlhat, hogy Nyakó István meggyőzi-e őket, hogy Erdősiné és a kopaszok összejátszottak.

erdelyip
POLITIKA

Négy nap alatt közel 50 ezer aláírást gyűjtöttek össze a bérplafonról és a földárverésekről szóló népszavazásokhoz

A "lopásgátló" népszavazás mögé már 72 civilszervezet állt be.

Botos Tamás
POLITIKA

Benyújtották a törvénymódosítást, ami megakadályozná, hogy újabb botrány legyen az NVI épületében

Az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata ellehetetlenítené a kopasz izomemberek munkáját. :-(

Herczeg Márk
POLITIKA

Átengedte a Kúria Kész Zoltán népszavazási kérdését a kampányfinanszírozásról

A kérdés viszont annyira bonyolult lett, hogy ebből aligha lesz meg a szükséges 200 ezer aláírás.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Erdősinét nemcsak a kopaszok, a hatóság is segítette, hogy benyújthassa a kérdését

Vasárnap délután adta be a kérelmet az adatvédelmi hatósághoz, másnap már rajta volt a pecsét a papíron. Az MSZP-sek ugyanerre heteig vártak.

Haszán Zoltán
politika

Schmitt Pál szerint fölösleges a népszavazás az olimpiáról

Mert szerinte az olimpiát igazából azok is akarják, akik nem akarják. Ezért a bölcsességért saját bevallása szerint nem kapott pénzt.

Király András
politika

A Népszabadság szerint meghátrálhat a kormány, vége lehet a vasárnapi zárva tartásnak

Kisebb presztízsveszteség lenne ez, mintha az MSZP vinne végig egy sikeres népszavazási kampányt.

Horváth Bence
POLITIKA

Az NVB ezeket a módosításokat javasolja a kormánynak, hogy ne lehessen megint nagydarab emberekkel aláásni a demokráciát

A javaslatuk szerint a népszavazást kezdeményezők egyszerre is gyűjthetnének aláírást, így nem lenne a kérdés benyújtásakor a szervezők között verseny, csak a 200 ezer aláírás összegyűjtése közben.

Herczeg Márk
politika

Az NVI ezeket a módosításokat javasolja a kormánynak, hogy ne lehessen megint nagydarab emberekkel aláásni a demokráciát

Orbán Viktor felkérésének eleget téve megírták, szerintük mit kellene változtatni a népszavazási kezdeményezéseken.

Herczeg Márk
POLITIKA

A kormányszóvivőnek vagy a kormányfőnek higgyünk inkább?

Kovács Zoltán szerint a pénteki EU-csúcs után időszerűbb a kvótás népszavazás, mint valaha. Orbán Viktor a csúcs után azt mondta, hogy a legnagyobb eredmény, hogy nem lesz kvóta.

Magyari Péter
POLITIKA

Hajnalban gyülekező kopaszoktól a háborgó Erdősinéig - így néz ki egy választási csalás

Az új felvételekkel együtt már szinte az egész történetet láttuk. Nézd végig a demokrácia egyik mélypontját!

Botos Tamás
videó

Mostantól azt is el lehet képzelni a Fideszről, hogy komplett választásokat csal el

A népszavazási balhéról olyan felvétel került nyilvánosságra, ami nem hagy semmilyen kétséget.

Bede Márton
POLITIKA

Nyakó István sok emberrel megy majd a választási irodához

Amikor majd a Kúria dönt a népszavazási kérelmekről.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az MSZP-sek nem kaphatták meg időben a térfigyelő kamera felvételeit a Nemzeti Választási Irodától

Kiderülhetett volna, milyen viszonyban vannak a kopaszok Erdősinével, de az NVI addig gondolkozott, míg az MSZP kifutott az időből.

erdelyip
bűnügy

Kubatov Gábor szerint is a baloldal érdeke volt a botrányokozás a választási irodánál

Ahol Kubatov személyi titkárának gimnáziumi osztálytársa kísérgette a népszavazást benyújtó Erdősinét, akinek a Fradi Securitynek dolgozó kopaszok segítettek. De ő erről semmit sem tudott.

Király András
POLITIKA