new york

Orbán Viktor felovasta a beszédét az ENSZ-ben

Arról beszélt, hogy „szívből együttérzünk azokkal, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az otthonaikat”, és arra kért mindenkit, segítse az erőfeszítéseinket a muszlimellenes érzelmek megelőzésében.

Herczeg Márk
migráció

Orbán Viktor találkozott a New York-i főrabbival

Herczeg Márk
vallás

Magyarország globális menekültkvóta bevezetését javasolja az ENSZ-közgyűlésen

Szijjártó Péter külügyminiszter már New York-ban van és elárulta, miről beszél majd az ENSZ hamarosan kezdődő ülésszakán.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Találkozott Obama és Putyin tekintete

Herczeg Márk
szép emberek

Pizzát lopó patkány filmeztek New Yorkban

És ez az ország tartja magát szuperhatalomnak.

Botos Tamás
ÁLLAT

Addig erősködött a harlemi fekete nő, hogy a saját BMW-jét vezeti, amíg elmegyógyba nem zárták

A pszichiátrián állítólag még le is szedálták, majd miután nyolc nappal később szabadon távozhatott, kiküldték neki a 13 ezer dolláros számlát. Most perel.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Összezavarja a vándormadarakat a szeptember 11-i New York-i terrortámadás emlékműve

A fénycsóvák több kilométer magasan hatolnak az égbe, a költöző madarak pedig nagyon messziről észreveszik őket, ezért letérnek természetes útvonalukról.

Sarkadi Zsolt
természet

Egy New York-i rendőr földre vitte az amerikai tenniszklasszist

James Blake úgy nézett ki, mint egy hitelkártya-csalás gyanúsítottja.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ezeket az utca közepén táncra perdülő embereket látva te is szívesen késnél el a munkából

Egy amerikai táncegyesület úgy döntött, egy reggelen táncba visznek néhány munkába igyekvő New York-it a gyalogátkelőhely kellős közepén.

Karaj Kisasszony
vidám

Andrea Pirlóról máris szendvicset neveztek el New York-ban, aminél arrafelé nincs nagyobb dicsőség

Pedig alig egy hónapja igazolt csak Amerikába. Akiről New York-ban szendvicset neveznek el, az gyakorlatlilag halhatatlanná lesz.

Rényi Pál Dániel
sport

Lemásztak a csatornába, hogy kincseket találjanak a szennyvízben, de végül csak sorsukra akadtak rá: a letartóztatásra

A két New York-i férfi bátor volt, de kudarcot vallott.

Horváth Bence
külföld

A New York-i polgármester meghátrált az Uberrel szemben

Bill de Blasio megütközött a céggel és vesztett.

Horváth Bence
külföld

A rendőr törzsőrmesternek megtetszett a munkatársa, spermát fröcskölt rá

Furán csajoznak a New York-i rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályán.

kasnyikm
bűnügy

Ingyenes wi-fi jön majd a kukákból New Yorkban

A napelemmel működő okoskukák azt is érzékelik, ha túl büdös a tartalmuk.

Horváth Bence
TECH

Egy író képei a New York-i melegfelvonulásról

Június végén rendezték meg a legnagyobb amerikai pride-ot. Zilahy Péter fotói.

Botos Tamás
Külföld