Az egyik olyan, mint a másik.
Az igazságügyiminiszter arról beszélt, hogy Magyarország korábban simán kiadott embereket Macedóniának, és nem aggódtak az ottani körülmények miatt.
Egyesek nem értik, hogy a magyar állam szigorúan jogi, és semmiképpen sem politikai döntést hozott.
Nem biztos, hogy hibátlanul sikerült.
A Nyugati szövetségesek helyett inkább Putyin balkáni barátjának tett a szívességet a kormány, amelyik Nikola Gruevszi kedvéért még a valóságot is igyekszik meghajlítani.
Az osztrák biztos nem érti, miért támogatja Magyarország Macedónia uniós tagfelvételét, ha nem tartják biztonságosnak az országot.
Halász János egymaga két szavazattal akadályozta meg, hogy a biztosság meghallgathassa Pintér Sándor belügyminisztert.
Ahhoz pedig semmi közünk, hogyan jutott ki Macedóniából az elítélt miniszterelnök.
Szerintük Gruevszki egyetlen célja az igazságszolgáltatás elkerülése volt.
Ezúttal unokatestvérét, a korábban a kémelhárítást irányító Szaso Mijalkovot vették őrizetbe.
Megint nem arról beszélünk amiről kellene.
„Legyünk őszinték, egy volt miniszterelnöknek, ha bevonul egy börtönbe, annyira nem lehet könnyű a helyzete.”
A hivatal főigazgatója kedden a bizottságban arról beszélt, elhúzódó eljárásra lehet számítani. Egy óra múlva megvolt a döntést.
Késő bánatnak tűnik.
A korrupciós eljárás miatt elítélt volt macedón kormányfő megerősítette, hogy menedékjogi kérelmét a magyar állam pozitívan bírálta el.