nobel-díj

Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette a Nobel-díját

A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Krausz Ferenc a Nobel-előadása végén a háborúban érintett ukrán gyerekek helyzetére hívta fel a figyelmet

„Mint minden gyerek a világon, ők is megérdemlik az esélyt az álmaik elérésére, és rettentő nagy szükségünk van mindannyiukra” – mondta a díjazott magyar fizikus.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Megtartotta Nobel-előadását Karikó Katalin

"Nagyon izgatott vagyok, mert ilyen nagy hallgatóság előtt még sohasem tartottam előadást", kezdte a kutató.

Botos Tamás
TUDOMÁNY
Podcast

„Akkor értem el sikert, ha miattam emberek mást fognak csinálni, mint addig”

Az anyagi világ megismerését és formálását forradalmasíthatja Csányi Gábor fejlesztése. A gyerekkora óta Angliában élő, ma a Cambridge-i Egyetemen kutató professzor volt a Kiment, bejött podcast vendége.

Fórizs Mátyás
podcast
Podcast

Magyar tudós fejleszti az AI-t, amivel jobban megérthetjük az anyagi világot

Csányi Gábor gyerekkora óta Angliában él, ma a Cambridge-i egyetem professzora. Csapatával a MACE nevű programot fejleszti, amivel az anyag tulajdonságát, változását minden eddiginál precízebben lehet szimulálni. A Kiment, bejött podcast adása

Fórizs Mátyás
podcast

Karikó Katalin: Nincs jachtom, és nem is lesz, oktatásra és kutatásra szánom a Nobellel járó összeget

A friss Nobel-díjas magyar kutatót Szegeden ünnepelték. Beszélt a Facebookon tanult immunológia veszélyeiről és arról, hogy lenne-e mRNS-vakcina, ha nem hagyja el Szegedet.

Haász János
TUDOMÁNY

Na, melyik részt vágta le a Magyar Nemzet Krausz Ferenc mondatából?

Éppen azt, amelyben a tanári szakma becsületének helyreállításáról beszélt.

Kaufmann Balázs
propaganda

A kormány reklámban büszkélkedik a két új magyar Nobel-díjassal

Stockvideókkal dúsított videóban köszönik meg Karikó és Krausz teljesítményét.

Mészáros Juli
belföld

Krausz Ferenc a köztévében: Rendkívüli aggodalommal figyelem a magyarországi tanári szakma jelenlegi megbecsültségét

A Nobel-díjas tudós aggodalma valahogy kimaradt az MTI híréből, ami a köztévés beszélgetést foglalta össze.

Haszán Zoltán
oktatás

A Nobel-díjas Krausz Ferenc: Óriási a jelentősége, hogy a tanári szakma becsületét minél előbb próbáljuk meg maximálisan helyreállítani

Ez mintha arra vonatkozna, hogy Krausz szerint lenne mit javítani a helyzeten. De a Hír TV-s műsorvezető másként látta.

Haszán Zoltán
oktatás

Nargesz Mohammadi kapta a Nobel-békedíjat

Az iráni nők szabadságjogaiért küzdő nőt számos alkalommal tartóztatták le, jelenleg is börtönben ül.

Horváth Bence
külföld

Jon Fosse kapta az irodalmi Nobel-díjat

A norvég írót előzetesen is az esélyesek között emlegették.

Horváth Bence
irodalom

A Nobel-díjas Krausz Ferenc az ukránokat segíti pénzjutalmával

A 122 millió forintnyi díjat a Science 4 People egyesületnek adja, ami az ukrajnai háború által sújtott nehéz sorsú emberek megsegítésére jött létre.

Mészáros Juli
háború

A Nobel-díjas Krausz Ferenc a legújabb projektjében az ultragyors méréstechnika orvosi diagnosztikai alkalmazását vizsgálja

Az MTI-nek azt mondta, hogy a sikerhez vezető út a móri Radnóti Miklós Általános Iskola fizikaóráiról indult, és az elmúlt ötven évben sem hagyott alább a fizika iránti érdeklődése.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Karikó Katalin azt hitte, valaki viccel, amikor hívták, hogy megnyerte a Nobel-díjat

Épp aludt, amikor hívták.

Fődi Kitti
TUDOMÁNY