novák katalin

Valójában 60-70 ezerrel kevesebb magyar élhet Kárpátalján, mint amit Novák Katalin mondott a CNBC-nek

A magyar államfő egy 2001-es adatot mondott be a davosi Világgazdasági Fórumon.

Mészáros Juli
demográfia

Novák Katalin: Oroszország átlépte a Rubikont

A magyar államfő a davosi Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésén azt mondta, „Ukrajnát továbbra is támogatni kell Oroszországgal szemben, és Magyarország a jövőben is ezt fogja tenni”.

Mészáros Juli
háború

A magyar egyetemisták ösztöndíjáról és a mesterséges intelligencia politikai kockázatairól is tárgyaltak Davosban

Novák Katalin és Alex Soros sem hagyhatta ki a csúcstalálkozók csúcstalálkozóját.

Urfi Péter
külföld

Nováknál járt Karsai, a köztársasági elnök időt kért

„Addig a konkrét javaslatot a köztársasági elnök asszony kérésére, hogy tényleg szakmai szempontból tudják átgondolni, nem tárom a nyilvánosság elé.”

Botos Tamás
ÉLET

Novák Katalinnál teázott Orbán Viktor

Az államfő azt írja, volt miről beszélniük.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Szerencsejáték Zrt. 20 milliót adott Novák Katalin családpárti alapítványának

A nyáron létrehozott alapítványról a Sándor-palota korábban azt állította: magán- és jogi személyek támogatásaiból, pályázati forrásokból és az alapítványhoz csatlakozók vagyonrendeléseiből fogják finanszírozni.

Herczeg Márk
POLITIKA

2024: az államfő és a külügyminiszter által felköszöntött Győzike a Mandinernek adott interjújában üzent Dúró Dórának

Gáspár Győző szerencsére azt is elmondta, mi a „valóság”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Novák Katalin megrendezi a Női Államfők Budapesti Csúcstalálkozóját, hogy a békéről beszélgessenek

Novák Katalin meggyőződése, hogy a női vezetőknek speciális szerepe lehet a háborús helyzetekben.

Fődi Kitti
belföld

Novák Katalin kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét

Az újságírókat, civileket, ellenzéki politikusokat önkényesen megfélemlítő szerv élére Lánczi Tamás, a Figyelő egykori főszerkesztője, a köztévé jelenlegi online igazgatója került. Az ő nevéhez fűződik a Soros-lista is.

Solti Hanna
POLITIKA

Az államfő és a külügyminiszter is levélben köszöntötte fel Győzikét

A Mészáros Lőrinc-rajongó celeb Mészáros Lőrinc tévéjében mesélt erről.

Herczeg Márk
ünnep

Az ötven alattiak inkább Bodrogi Gyula, az idősebbek inkább Novák Katalin újévi köszöntőjét nézték

Ha a teljes népességet nézzük, az M1 és a Duna TV újévi műsorának nézettsége összeadva veri az RTL-ét.

Bódog Bálint
belföld

Lázár továbbra is Novák Katalint támadja, mert az államfő nem írta alá a kastélytörvényt

Kész személyesen megvédeni a törvénytervezetet az Alkotmánybíróság előtt, jelentette be a miniszter.

Botos Tamás
POLITIKA

Novák Katalin újévi beszéde a talpraesett, sajátos észjárású nemzethez: Mozogjunk együtt!

Karikó, Krausz, fociválogatott – van ok büszkének lennünk. Vegyünk példát a profi sportolókról 2024-ben.

Uj Péter
POLITIKA

Hirtelen távozik a Sándor-palota hivatalvezetője

Schanda Tamás, az egykori Innovációs és Technológiai Minisztérium volt parlamenti és stratégiai államtitkára kerül a helyére.

Solti Hanna
POLITIKA

Novák Katalin szerint az, hogy ő államfő lett, sokaknak jelzi, hogy ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára

A Fidesz alelnökéből lett köztársasági elnök a Hír TV-nek adott ünnepi interjút.

Herczeg Márk
POLITIKA