A 444 számára készített reprezentatív Medián-felmérés szerint a női politikusok ismertsége nem egyenesen arányos a népszerűségükkel. Dobrev Klára népszerűsége jócskán elmarad az ismertségétől, még az ellenzéki szavazók körében is.
„Mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük anya vagy egyszer az lesz.”
Április végén tesz apostoli látogatást a pápa, aki a Kossuth Lajos téren tart majd szentmisét.
Közös fotó készült róluk a Bukaresti 9-ek és az amerikai elnök varsói tanácskozásán.
Biden azt mondta, a NATO minden centiméterét készek megvédeni, Novák szerint a béke iránti elkötelezettséget erősítették meg.
A köztársasági elnök szerint a közép-ázsiai országokkal való kapcsolat Magyarország számára kiemelten fontos.
Megtakarításait pedig tízmillió forinttal növelte.
Élje át mindenki a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzését.
A Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi nagyköveteknek azt mondta, elvárja, hogy mások tiszteljék az ország kultúráját, döntéseit.
Az nem derült ki, hogy ott mit csinált.
Novák Katalinnak újévkor más dolga volt, Orbánék most ráértek.
A Twitteren sokan oroszpártinak találták a köztársasági elnököt.
Az emeritus pápát csütörtökön temetik el.
A Napunk szerint diplomáciai bénázás állhat a háttérben.
Tavaly december közepéig több mint 27 millió forintot fizettek ki a köztársasági elnök útjaira.