NRA

Trump már egy harmadik elnöki ciklussal kacérkodik

Amivel szembe menne az Egyesült Államok alkotmányával.

Rényi Pál Dániel
külföld

Lemond az amerikai fegyverszövetség elnöke

Dollármilliók ellopásával vádolják, Trump 2016-os kampányát is támogatta.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Az amerikai legfelsőbb bíróság eltörölte New York állam fegyverviselést korlátozó törvényét

Joe Biden szerint az ítélet ellentmond a józan észnek és az alkotmánynak.

Herczeg Márk
fegyver

A kaliforniai San José az első amerikai város, ami felelősségbiztosításhoz köti a fegyvertartást

A kaliforniai fegyvertartók szövetsége egyből jelezte, hogy megtámadja a határozatot, mert az szerintük alkotmányellenes és nem is lesz hatással a fegyveres bűnözőkre.

Herczeg Márk
fegyver

Kénytelen szembenézni a New York-i ügyészséggel az amerikai fegyverszövetség

Texasba menekültek volna, a bíróság nem engedélyezte.

Szurovecz Illés
külföld

Csődöt jelentett az amerikai fegyverszövetség, Texasba menekülne a New York-i ügyészség elől

A vád szerint a vezetőik dollármilliókat loptak el. Ezzel a lépéssel megúszhatják, hogy feloszlassák őket.

Szurovecz Illés
külföld

New York főügyésze keresetet nyújtott be az amerikai fegyverszövetség feloszlatására

Letitia James azzal vádolja az NRA elnökét és csúcsvezetőit, hogy több millió dollárt loptak el a szervezettől.

Herczeg Márk
külföld

Sosem volt annyi mészárlás Amerikában, mint idén

Összesen 211-en haltak meg, többnyire azért, mert valaki lövöldözni kezdett a tömegben.

Szurovecz Illés
fegyver

Magas rangú washingtoni tisztviselőkkel is találkozott a kémkedéssel vádolt orosz nő

Nem csak szexet ajánlott az előrejutásért, hanem tolmácsként is bejutott az amerikai pénzügyi rendszer fejeseihez.

Urfi Péter
külföld

A bíróság szerint a kémgyanús orosz nő szexet kínált, hogy beépüljön az egyik amerikai szervezetbe

Valószínűleg a fegyverlobbit vette célba.

Czinkóczi Sándor
külföld

Orosz kémnek tartja az FBI, de lehet túlbuzgó egyetemista is

A 29 éves Marija Butinát azért tartóztatta le az FBI, mert gyanítják, hogy az orosz kormány megbízásából próbált közel férkőzni a Republikánus Párthoz.

Sarkadi Zsolt
külföld

Donald Trump szerint a kések pont olyan veszélyesek, mint a lőfegyverek

Háborús zónához hasonlított egy londoni kórházat, ahol szerinte vér borítja a padlót a szúrt sebektől.

Kulcsár Rebeka
külföld

#ELÉG - Az amerikai diákok kivonultak az iskolákból, és az utcán követelték a fegyvertartás szigorítását

Háromezer iskolából csatlakoztak a mozgalomhoz, ami a parklandi tömegmészárlás óta felforgatja az országot. A táblákra azt írták: „Én leszek a következő?”

Urfi Péter
Külföld

Az amerikai fegyverlobbi gyávának tartja azokat a cégeket, amik szerződést bontottak velük a floridai mészárlás után

Nem értik, mi közük lenne a történtekhez.

Czinkóczi Sándor
külföld

Egymás után fordítanak hátat a nagy cégek az amerikai fegyverlobbinak

A nagy autókölcsönzők után most a Delta és a United Airlines légitársaságok bontanak szerződést az NRA-vel.

Rényi Pál Dániel
külföld