nukleáris biztonság

Moszkva csökkentené az atomfegyverek bevetéséről szóló döntései idejét

A hónapban többször is felmerült a módosítás ötlete, de általában azt mondják, hogy még túl korai lenne.

Bódog Bálint
külföld

Öt év után tárgyalt Amerika és Kína ismét nukleáris kérdésekről

Félhivatalos szinten, de újrakezdődtek a tárgyalások. Kínai részről úgy vélik, Tajvant nukleáris fenyegetés nélkül is le tudnák győzni.

Bódog Bálint
külföld

Atomenergiáról is lehetne köz nélküli közmeghallgatásokat tartani

Semjén olyan törvénymódosítót nyújtott be, ami alapján még a paksi bővítésnél sem lenne szükség személyes közmeghallgatásokra.

Botos Tamás
POLITIKA

Miután Kína bővíteni kezdte a nukleáris fegyverarzenálját, az atombiztonsági szakértők leporolták Newtont

A háromtest-problémát ezidáig nem sikerült megoldani. Pedig lehet, hogy ideje lenne: az elmúlt hetven évet két atomnagyhatalom relatíve stabil szembenállása határozta meg, de időközben Kína belehúzott a gyártásba.

Bódog Bálint
külföld

Ukrán hírszerzés: Moszkva rábólintott a zaporizzsjai atomerőmű felrobbantására, megkezdték az evakuálást

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: ez színtiszta hazugság.

Bódog Bálint
háború

Kim Dzsongun húga szenilisnek nevezte Joe Bident és kritizálta az USA és Dél-Korea védelmi megállapodását

Szerinte ezután Észak-Korea még provokatívabb módon mutatja majd ki az erejét.

Kiss Imola
külföld

Putyin belement, hogy nemzetközi megfigyelőket küldjenek a zaporizzsjai atomerőműhöz

Telefonon tárgyalt Emmanuel Macronnal.

Botos Tamás
háború

Halálos áldozatai is vannak a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadásnak

Az ukrán külügyminisztérium sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy segítsen kiszorítani a környékről az orosz hadsereget, mert ami most van, az veszélyes.

Boros Juli
háború

Öt nagyhatalom közösen megfogadta, hogy elkerülik az atomháborút

Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország megegyezett arról, hogy „a nukleáris háborút nem lehet megnyerni”.

Kiss Imola
külföld

Az ENSZ szakértői szerint Észak-Korea kibertámadásokkal finanszírozza a fegyverprogramját

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldött jelentés szerint Phenjan 2019 és 2020 novembere között kb. 316,4 millió dollár értékben lopott el virtuális eszközöket.

Herczeg Márk
külföld

Meghibásodás Pakson, csökkentett teljesítménnyel üzemel a 4-es blokk

Egy villamos berendezés hibásodott meg.

Király András
gazdaság

Hadrendbe állt a hiperszonikus rakéta, ami Putyin szerint a világ bármely pontjára képes eljuttatni a nukleáris töltetet

Az orosz elnök azzal dicsekszik, hogy ilyen fegyvere senkinek nincs, és az amerikai pajzsokon is simán áthatolnak.

Urfi Péter
külföld

Egyre kevesebb orosz tart egy újabb Csernobiltól

Húsz év alatt harmadára esett azok száma, akik szerint bekövetkezhet egy újabb nukleáris katasztrófa.

Rényi Pál Dániel
külföld

Keresik a helyet az új magyar atomhulladék-tárolónak, most épp Bükkösd mellett fognak fúrni

Ott fogják elhelyezni a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőelemeit is.

Albert Ákos
Hulladék

Észak-Korea leszerelte nukleáris kísérleti telepét

Nemzetközi szakértőket nem hívtak meg az eseményre.

Boros Juli
külföld