A Mi Hazánk és a Kutyapárt úgy számol, pár nap múlva összegyűjtik a szükséges aláírásokat, a DK nem siet a leadással

POLITIKA

Délelőtt indultam útnak, délután háromig egy fia DK-s vagy mi hazánkos aláírásgyűjtő pultot sem találtam Budapest nagyobb csomópontjain és kisebb kerületi gócpontjain járva. A Kutyapárt több helyen kint volt, ahogy a Fidesz is, noha a kormánypárt már az első napon összeszedte a jelöltek indulásához szükséges aláírásokat. A Tisza szintén minden körzetben leadta az íveket, az ő pultjaikkal már nem találkoztam a körutam során.

Mi Hazánk

Az NVI szerda délután 5-kor frissített adatai alapján a Mi Hazánk már 49 helyen leadta az íveket, ezeknek a jelölteknek a többsége még arra vár, hogy nyilvántartásba vegyék őket az aláírások ellenőrzése után.

A Mi Hazánk egyik fejér megyei aktivistája szerint ennél több helyen is megvan már a szükséges ötszáz aláírás, de a jelöltek ennél többet akarnak leadni a Választási Irodának. A jelöltek jellemzően azért gyűjtenek több aláírást, hogy az érvénytelenek miatt ne kerüljön veszélybe az indulásuk.

A pártközpont megkeresésünkre azt írta, „a Mi Hazánk ajánlásgyűjtése nagyságrendekkel jobban halad, mint négy éve, várhatóan a hétvégén az összes körzetben össze tudjuk szedni a szükséges mennyiséget”. A párt olyan csúcsjelöltjei, mint Dúró Dóra, Toroczkai László és Novák Előd már mind leadták az aláírásokat.

Az általunk kérdezett aktivista elmondása szerint a pultjaiknál több fideszes is megfordult, akik jellemzően a jobboldali szimpátiájuk miatt írtak nekik is alá, de ettől függetlenül ők a Fideszre szavaznak majd. Azt is mondta, hogy akadt néhány tiszás aláírójuk is.

Érdekesség, hogy a Mi Hazánk és a Kutyapárt aktivistáitól is hallottuk, hogy egy-egy ember mindkét pártnak aláírt, másnak viszont nem volt hajlandó.

DK

A Demokratikus Koalíció 15 jelöltje adta le eddig az íveket, közülük 7-et nyilvántartásba is vettek, vagyis ellenőrizték az aláírásaikat. A párt kérdéseinkre azt írta, az ötszáz aláírás számukra a minimum, „az sehol nem okoz problémát az országban”. Azt írták, nekik az ajánlásgyűjtés nemcsak a szükséges ötszáz aláírás összegyűjtéséről szól, ebben az időszakban személyesen találkoznak a szavazóikkal. „Jelöltjeink nagy része ezért nem adja még le az ajánlásokat akkor sem, ha a szükséges minimumot már összegyűjtötték.”

A párt ismertebb politikusai, mint Varju László, Varga Ferenc és Barkóczi Balázs leadta az aláírásokat, ahogy a Nép Pártjánból átigazoló Jakab Pétert is nyilvántartásba vették. A pártelnök Dobrev Klára nem indul egyéniben. A párt négy éve az ellenzéki előválasztás után az összefogás részeként indult, és az első napokban összeszedték a szükséges aláírásokat.

A párt aktivistáit hiába kerestük, a nagyobb budapesti csomópontokon és a kisebb kerületi gócpontokon sem találkoztunk pultokkal, de a környékbeli hajléktalanok és bolti árusok sem igen látták őket – mint mondták, az utcai jelenlét az első napokban volt jellemző, mostanra átálltak a kopogtatásra, amit többszázezres támogatói adatbázisuk segít. Szerettük volna megtudni, hogy a 2022-es teljesítményhez képest hogyan értékelik a mostani gyűjtésüket – a párt azonban ezen kérdéseinkre nem válaszolt.

Kutyapárt

Egyelőre a Kutyapárt egyetlen jelöltje (Tóth Kálmán a budapesti 11-es választókerületből) adta le a szükséges mennyiségű aláírást, de még ezek az ívek is elbírálás alatt állnak. Nagy Dávid pártigazgató kérdésünkre azt mondta, vasárnap-hétfőre meglesznek mindenhol, ahol indulni terveznek – a 2022-es választáson a pártnak nagyjából másfél hétre volt szüksége, hogy összegyűjtse a szükséges aláírásokat, ennél tehát most kicsit jobb eredményre számítanak.

A Mechwarton álldogáló kutyapártos aktivisták azt mondták, többen attól tartottak, hogy az internetes fórumokon tapasztalható Kutyapárt-ellenes hangulat az utcán is okoz majd nehézségeket, de kellemeset csalódtak az utóbbi pár napban. Ezt a párt többi aláírásgyűjtője is elmondta, a Széll Kálmánon szobrozó gyűjtők szerint jellemzően kulturáltan utasítják vissza őket. Olyan is csak ritkán fordult elő, hogy valaki direkt azzal ment oda hozzájuk, hogy ne induljanak a választásokon.

Elmondásuk szerint olyan többször történt, hogy valaki azzal jött oda hozzájuk, hogy egyéniben ugyan a Tisza képviselőjére fog szavazni, de listán a Kutyapártot támogatja. Az aktivisták szerint a párt is nagyjából erre buzdítja a szavazóit, úgy érzik, átment az üzenet, az emberek pedig megfontoltan adják le a szavazataikat.

A mi hazánkos aktivistát is megkérdeztük a taktikai szavazásról, de elmondása szerint az ő aláíróik nem beszélnek erről. (Náluk az merülhet fel, hogy egyéniben a Fideszre, listán a Mi Hazánkra szavaznak.)

Az alábbi táblázatban mutatjuk, hogyan állnak a pártok. A bejelentett jelöltek már leadták az ajánlásokat, de még nem ellenőrizték azokat a választási irodák. A nyilvántartásba vétel sem mindenkinél jogerős.

Forrás