nyílt levél

273 budaörsi tanár nyílt levélben követeli Orbán Viktortól, hogy emeljék a tanárok fizetését

A pedagógusbér a többi diplomás átlagbérének kétharmadát sem éri el, azt írják, Orbán nem ezt ígérte a tanároknak.

Albert Ákos
oktatás

Vizsgálatot követelnek a Szegedi Tudományegyetem oktatói, amiért a rektorhelyettes beszállt az önkormányzati kampányba

Ugyanakkor Zakar Péter szerint a helyi lap csak rosszul idézte a szavait.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A CÖF-nek végre sikerült megfogalmaznia „a magyar emberek általános véleményét”

És egyből elküldte Sargentininek.

Czinkóczi Sándor
meghökkentő tudomány

Dzsudzsák Balázs vissza akart térni Európába, de nem kapott konkrét ajánlatot sehonnan

A magyar válogatott korábbi kapitánya nyílt levélben magyarázkodik amiatt, hogy az arab focit választotta újra.

Haszán Zoltán
futball

Tibi atyára rászállt a kormánymédia, ezért nyílt levelet írt Orbán Viktornak

Amiben egy nemierőszakolókat üldöző országos biztonsági szolgálat felállításához kér állami támogatást.

Király András
POLITIKA

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége: „Ismételten felhívjuk a Kormány figyelmét a hatályos jogszabályok betartására”

Míg a Parlament megemelte a képviselők bérét és juttatásait, illetve a miniszterek bére is 60-400 százalékkal nőtt, addig a központi közigazgatás dolgozóinak 10 éve csak az ígérgetés és a riogatás jut – írják a Gulyás Gergelynek címzett nyílt levelükben.

Herczeg Márk
politika

Nyílt levélben mond köszönetet annak a férfinak a veje, akinek óriási összefogással mentették meg az életét Balatonfenyvesen

A strandolók közül mindenki kivette a részét a munkából, a vízimentők és a mentők is nagyon rendesek voltak, és az orvos sem fogadta el a hálapénzt. Reménykeltő sorok egy hálás családtagtól.

Boros Juli
cukiság

Mélyen sérti Orbán Viktort, hogy beszólt a Zsidó Világkongresszus elnöke

A miniszterelnök szerint Soros György tehet arról, hogy erősödött az antiszemitizmus Európában.

Boros Juli
politika

Hosszú Katinka nyílt levélben támadja a FINA-t, mert úgy érzi, becsapták

Szerinte az új szabályokat ellene hozták. A Nemzetközi Úszó Szövetség pénzügyeit is átláthatatlannak tartja.

Czinkóczi Sándor
sport

Mi mindannyian azt szeretnénk, hogy Magyarország öntudatos társadalom legyen

Ascher Tamástól Enyedi Ildikón és Nemes Jeles Lászlón át Zsámbéki Gáborig száz magyar művész írt nyílt levelet a civilek védelmében.

Király András
politika

Dr. Király Miklós: „Aki nem küldi vissza a kérdőívet, már tett valamit Hazánkért!”

Az ELTE jogi karának tanszékvezetője, Orbán egykori támogatója azt kéri: „Állítsuk meg közös erővel az Európai Unió lejáratását itthon és Magyarországét külföldön!”

Herczeg Márk
politika

A Princeton Egyetem is kiáll a CEU mellett

Az egyetem vezetője szerint a törvénytervezet nem más, mint nyílt támadás.

Kulcsár Rebeka
belföld

Dühös levélben követelnek nagyobb stadiont a Vasas szurkolói

Felháborodtak, hogy csak ötezer ember férne el az Illovszky stadionban.

Czinkóczi Sándor
futball

Már több mint 444 filmes nem hajlandó együtt dolgozni Kálomista Gáborral

Fél nap alatt 300 szakmabeli csatlakozott a producer elleni tiltakozáshoz, és egyre többen vannak. Kálomista tagadja, hogy embereket rúgott volna ki a Kút-balhé miatt.

Rényi Pál Dániel
FILM

Szíriai orvosok nyílt levélben kérik Obamát, hogy avatkozzon be a humanitárius katasztrófa fenyegette Aleppóban

„Nem segítenek már a könnyek, az együttérzés és az imák sem, az ön cselekedeteire van szükségünk” – írták.

Herczeg Márk
háború