A pedagógusbér a többi diplomás átlagbérének kétharmadát sem éri el, azt írják, Orbán nem ezt ígérte a tanároknak.
Ugyanakkor Zakar Péter szerint a helyi lap csak rosszul idézte a szavait.
És egyből elküldte Sargentininek.
A magyar válogatott korábbi kapitánya nyílt levélben magyarázkodik amiatt, hogy az arab focit választotta újra.
Amiben egy nemierőszakolókat üldöző országos biztonsági szolgálat felállításához kér állami támogatást.
Míg a Parlament megemelte a képviselők bérét és juttatásait, illetve a miniszterek bére is 60-400 százalékkal nőtt, addig a központi közigazgatás dolgozóinak 10 éve csak az ígérgetés és a riogatás jut – írják a Gulyás Gergelynek címzett nyílt levelükben.
A strandolók közül mindenki kivette a részét a munkából, a vízimentők és a mentők is nagyon rendesek voltak, és az orvos sem fogadta el a hálapénzt. Reménykeltő sorok egy hálás családtagtól.
A miniszterelnök szerint Soros György tehet arról, hogy erősödött az antiszemitizmus Európában.
Szerinte az új szabályokat ellene hozták. A Nemzetközi Úszó Szövetség pénzügyeit is átláthatatlannak tartja.
Ascher Tamástól Enyedi Ildikón és Nemes Jeles Lászlón át Zsámbéki Gáborig száz magyar művész írt nyílt levelet a civilek védelmében.
Az ELTE jogi karának tanszékvezetője, Orbán egykori támogatója azt kéri: „Állítsuk meg közös erővel az Európai Unió lejáratását itthon és Magyarországét külföldön!”
Az egyetem vezetője szerint a törvénytervezet nem más, mint nyílt támadás.
Felháborodtak, hogy csak ötezer ember férne el az Illovszky stadionban.
Fél nap alatt 300 szakmabeli csatlakozott a producer elleni tiltakozáshoz, és egyre többen vannak. Kálomista tagadja, hogy embereket rúgott volna ki a Kút-balhé miatt.
„Nem segítenek már a könnyek, az együttérzés és az imák sem, az ön cselekedeteire van szükségünk” – írták.