Megvédik az embereket az akciókkal trükköző vállalkozásoktól, ígéri Nagy Márton. De kérdeznek az online csalásokról és a légiutas jogokról is.
Kevés libsi merte volna meghúzni ezt a poént! A fideszes Woody Allen azonban simán kiposztolta a tökfőzelékét.
A szülőknek az igazgatónál kell jelezniük, ha cukorbeteg a gyerekük.
1,2 milliárd forintos mínusszal zárt.
Az uniós pénzből futó program szimpla Fidesz-propagandának tűnik, és semmilyen részletet nem árulnak el róla.
Bemutatja Nagy Feró, a pálinka és a miniszterelnöki biztos.
A Fidesz tagsága nem az izgalmakat kereste a párt kongresszusán, hanem Orbán Viktort és a vele megélhető közösségi élményt.
A földadóról vitáztak a Parlamentben.
Orbán főtanácsadója szerint Schwarzenegger „támogatja Orbán Viktort”.
Egy aznap megjelent rendelet miatt.
„A fogyatékosságügyi szervezetek és Magyarország Kormánya között folyamatos az együttműködés, amelynek köszönhetően megvalósulhatott a közügyek akadálymentes gyakorlása is”.
De legalább előre megyünk, nem hátra.
Az évértékelő közönsége a masszív állami kampányok ellenére sem aggódik amiatt, hogy egyenlőtlenek lennének az erőviszonyok a választáson.
A 12 kérdésből álló kérdőívet november végéig lehet kitölteni.
Lagzihangulatban gyűlt össze Kötcsén a NER krémje.