A legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Angliában ilyen kátyú.
A Sziget menedzsmentje pedig örül, hogy Demeter felismerte a fesztivál kulturális jelentőségét.
A hajó nem először szenvedett balesetet, két éve léket kapott egy dunai bulin.
A nő és férje december 29-én keveredett szóváltásba a sértettel.
Nem csak Zugló kötött szerződést a csatornával.
Füzi Krisztián lokálpatriótaként is kiáll azért, hogy a 12 ezres közösségének ne vegyék el a postáját. Egy hónappal ezelőtt a viszonylag közeli Római téren is bezárt egy hivatal.
Előtte azért kiírta a lépcsőházban, hogy „a 7. emeleten füsttel járó tevékenység lesz a nap folyamán”.
Megfordult a négy évvel ezelőtti arány.
9 milliárd forintból újult volna meg az ország egyik legjobb gimnáziumának épülete, de az állami kiadáscsökkentés utolérte a projektet.
11 nyakláncot vitt el.
A polgármester úgy tudja, próbálták lebeszélni.
A Szolnok és a Budaörs is kieső helyen zárta a bajnokságot.
A behatoló tört-zúzott, lett ám córesz.
Az író születésnapján, a magyar próza napján, április 14-én.
A kampány eddigi legcinikusabb húzása. A lapnak nincs impresszuma. A meglopott aktivisták feljelentést tesznek.