ókovács szilveszter

FUCK NER feliratú polóban állt Kövér, Sulyok és Semjén elé a díszbemutatón a Hunyadi forgatókönyvírója

A teljes NER-elit az első sorból nézte a dramaturg tiltakozását.

Kolozsi Ádám
KULTÚRA

Mindössze egy hétvégét kapott a Főváros, hogy elbírálja három vegyes fenntartású színház igazgatói pályázatait

A Kolibri Színház igazgatói pozíciójáról is dönteni fognak, ahol a társulatnak komoly fenntartásai voltak a pályáztatás körülményeivel kapcsolatban.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Az Operaház elkezdett pénzt kérni azért, hogy az érdeklődők beléphessenek az előcsarnokába

Ókovácsék elegáns módon az alacsony bérek miatt sztrájkoló dolgozókat hibáztatják, amiért erre kényszerültek.

Urfi Péter
KULTÚRA

Operaház: „Nem igaz, hogy a BMW dedikáltan a dalszínház művészei számára ajánlotta volna fel a személygépkocsikat”

Ókovács Szilveszter igazgató külön is mérges Bárány Balázs szakszervezeti vezetőre.

Jelinek Anna
belföld

Magyar Narancs: Ókovács rendszeresen az Opera „királyi felhajtóján” parkol a hatvanmilliós luxusautóval, amit amúgy nem is neki kéne használnia

A szakszervezet szerint a BMW eredetileg azért adott ingyenautókat az Operának, hogy a művészeket támogassák, ám a kocsik végül a vezetőknél kötöttek ki.

Kaufmann Balázs
KULTÚRA

Ókovács Szilveszter szerint nem a sztrájk miatti bosszúból rúgtak ki 19 embert az Operaházból

A szakszervezet másképp vélekedik.

Fődi Kitti
belföld

Vége a sztrájknak, megállapodott a dolgozókkal az Opera vezetése

A vasárnapi Don Giovanni-előadás és Máté-passió hangverseny már zenekari és énekkari részvétellel megy.

Benics Márk
MŰVÉSZET

Megszületett a részmegállapodás az Opera sztrájkoló dolgozóival

Péntek este is zenekar nélkül ment le az előadás, de Ókovács Szilveszter bízik abban, hogy kollégáinak „hivatástudata vissza fog térni”.

Urfi Péter
MŰVÉSZET

Ókovács kénytelen volt engedni, elképzelhető, hogy részmegállapodást tud kötni az Opera sztrájkoló zenekarával

A 444 információi szerint olyan szenvedélyes csörték zajlottak csütörtök este az Operaház főigazgatója és a zenekar tagjai között, amik mintha kimozdították volna az ügyet a holtpontról.

Szily László
MŰVÉSZET

Ókovács megpróbálta leszervezni a Dohnányi Zenekart a vasárnapi Don Giovannira

De a BDZ zenészei szolidárisak voltak, és leszavazták a beugrást.

Botos Tamás
KULTÚRA

Zenekar nélkül, a Don Giovanni díszletei előtt ment le a zanzásított Hunyadi az Operaházban

Sokan úgy döntöttek, inkább visszaváltják a jegyüket.

Tóth-Szenesi Attila
KULTÚRA

Sztrájk van az Operaházban, igen sztrájk van, és mi is ott voltunk a Don Giovannin, amikor kitört

Soha nem látott jelenetek zajlottak kedd este az Operaházban: a sztrájkoló zenekar helyett egy órán át egy zongorista kísérte az énekeseket. Utána jött be a zenekar, a tagok SZTRÁJK! feliratos pólóban, mintha punkok lennének. Az egészet személyesen Ókovács főigazgató konferálta fel és ingyen volt a pezsgő.

Szily László
MŰVÉSZET

Sztrájk az Operában

Kedd este 6-kor kezdődik, nagy kérdés, érinti-e a büfét.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Egy büfé mind fölött

Milyen lesz? – találgattam a főbejárat felé közeledve. Újgazdag Büfé, ahol a billegő asztalt is libamájszelettel támasztják alá, van szarvasgombás mackósajt és tuti ami tuti, a presszókávét meg a minyont is megküldik egy kis kaviárral? Ahol, ha szerencsém van, saját szememmel láthatom, ahogy a királyi páholyból kiszökő Tiborcz István álltó helyében felfal egy sarokházat, aztán visszaszalad? A 444 fronttudósítója meglátogatta az Operaház büféjét. Igen, AZT.

Szily László
INTERNET

Ókovács: Minden erőmmel azon vagyok, hogy növeljem az Operaház bevételeit

Az Operaház főigazgatója szerint neki az a dolga, hogy elérje, a március 19-ei sztrájk kezdetekor is legyen előadás.

Molnár Kristóf
KULTÚRA