A fiatalok alapképességei elmaradnak a régiós átlagtól, és a felsőfokú végzettségűek aránya is kisebb – olvasható a „180 lépés a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásáért” című műhelymunkájukban. Az is kiderül, hogy még reformokkal is csak az osztrák fejlettség 80 százalékát érhetjük el 2028-ra.
Csak Budapesten több mint ötszáz betöltetlen állás van.
Hiába volt kötelező felvenni minden helyi gyereket, egy beszédhiba-gyanús tanulót a körzeti iskola máshová irányított.
Mikor menekülniük kellett a szíriai háború elől, a Damaszkuszban tanárként dolgozó Kholoud és Saad felkészültek rá, hogy talán sosem taníthatnak újra. A szintén menekült Marwa is úgy volt vele, bármilyen munkát elvállal, hogy fenntartsa magát Ausztriában. Most viszont megkapták a bizonyítványukat a Bécsi Egyetemen menekült tanároknak szervezett képzésről, így osztrák iskolákban taníthatnak majd.
Az Amszterdamban tanuló Fábián Sára létrehozott egy alapítványt, ami ma már 80 önkéntessel látogatja a kórházban fekvő gyerekeket. Nem akarják megváltani a világot, csak annyi a céljuk, hogy senki ne feküdjön magányosan a fehér ágyakban, és ne maradjon le a tananyaggal.
A három előadásban hallhattok genetikáról, régészeti állattanról és a társasjátékok lehetséges oktatási és ismeretterjesztési felhasználásáról.
Ez a kérdés merül fel az állami tankönyvben. A kormány szerint fontos, hogy régi szövegekkel is találkozzanak a diákok.
Az Emmi vezetője azért választották a szavazók ilyen arányban a kormányt, mert "a magyar emberek is látják, hogy nemzetben, nemzedékekben, fővárosban és vidékben is gondolkodik."
A szakképzésért felelős helyettes államtitkár, aki 2017-ig a Kliket vezette, egy konferencián arról beszélt, hogy a „szakképzésben részt vevő intézmények elavultak”, a tanműhelyek megszűntek, és a szakképzésben hiányoznak a korszerű tankönyvek és a digitális tartalmak.
Tényleg olyan jó lehet Harry Potter osztálytársának lenni? Charles Xavier mutánsiskolája valóban az emberek és a mutánsok közelebb hozásáért dolgozik? Megjelent egy könyv, ami pont ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A Magyar Időkben jelent meg aggódó írás.
Nem fizettek bérleti díjat, derítette ki a lap.
Meghallgatták az Emmi új vezetőjét.
Külön államtitkárt nem kap a terület.
Egyre több olyan gyerek kerül a gyermekpszichológusok látóterébe, akik lelki okokból szenvednek visszatérő fejfájástól.