oláh lajos

A DK át akarja vizsgálni a parlamenti szavazógépeket

Kövér Lászlótól kértek engedélyt, hogy betekinthessenek az elektromos szavazógépbe és az azt működtető rendszerbe.

Király András
POLITIKA

Napi 12 embert lakoltatnak ki Magyarországon

A devizahitelesek problémája nem látszik megoldottnak. Idén már 1300 családot raktak ki a lakásból, összesen 30 ezren küzdenek hasonló problémával.

Tbg
gazdaság

Már több mint 1300 kilakoltatásra került sor a moratórium májusi felfüggesztése óta

A kormány szerint „2018 a családok éve” lesz.

Rényi Pál Dániel
politika

Terézvárosban szavazatvásárlás miatt vizsgálódik a rendőrség

Oláh Lajos szerint hangfelvétel is készült az esetről.

Bodnár Zsolt
POLITIKA

A korábbi körzetei felét tudta bebiztosítani az ellenzék, de hat újat is nyerhet a visszalépések miatt

Lehetett volna hamarabb, lehetett több helyen, lehetett volna okosabban, de még a részleges koordináció is sokat javított az ellenzék esélyein.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az „ISIS lakáskereső szórólapjaihoz” hasonló szórólappal kampányolnak az Orbán család ügyvédjének kihívója ellen

A DK-s Oláh Lajost ráadásul egy olyan szórólapon is szapulják, ami pont olyan, mint az egyik oldal a Körúti Korzóban, amit nem a Fidesz ad ki, mégis csak Bajkai Istvánt tolja, és a migránsok ellen hergel.

Herczeg Márk
POLITIKA

Bokros Lajos visszalép a DK-s Oláh Lajos javára Erzsébetvárosban

A Modern Magyarországért elnöke ugyanerre biztatja a választókerület többi ellenzéki jelöltjét.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán ügyvédje viheti a bulinegyedet a DK és az LMP hisztije miatt

Oláh Lajos hozhatná a budapesti 5-ös választókerületet, de a balos jelöltek egymást lövik, a Jobbik nem tágít, és bekavarhat a surranópályán induló Bokros Lajos is. Ennek nyertese Bajkai István, Orbán évtizedes ismerőse lehet.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

341 esetben egyeznek az aláírások a Fidesz és a Lendülettel Párt ívein Erzsébetvárosban

Halottak és ellköltözöttek is szerepelnek mindkét íven, csak az aláírások térnek el.

Albert Ákos
POLITIKA

6,6 milliárd forint bevételt hozott az államnak tavaly a budapesti bulinegyed

Ennyi adót és járulékot utaltak a 7. kerületi kocsmák és hostelek tavaly.

Magyari Péter
gazdaság

Gyurcsány nagybetegen is bement és szavazott a plakáttörvény ellen

Oláh Lajost viszont hordágyon sem lehetett bevinni a Parlamentbe.

Botos Tamás
Egészségügy

Nem jött össze a kétharmad a Fidesz plakáttörvényéhez

Csak egy szavazaton múlott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Fontos kétharmados szavazás lesz ma a Parlamentben, egy DK-s képviselő vesegörcs miatt hiányzik

Javultak a plakáttörvény elfogadásnak esélyei.

erdelyip
POLITIKA

Hiába izomozik a DK képviselője, Budapesten nem tiltják be a beerbike-okat

Oláh Lajos próbált meg kellemetlenkedni, de helyre lett téve gyorsan. Fónagy államtitkár a BULI pártján! Janikám, mit iszol?

Uj Péter
közlekedés

DK: az NMHH költségvetését inkább a gyermekszegénység felszámolására kellene fordítani

A baloldali párt szerint ilyen formában nincs is szükség médiahatóságra. Magyar politika, 2015.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA