A korábbi körzetei felét tudta bebiztosítani az ellenzék, de hat újat is nyerhet a visszalépések miatt

POLITIKA

Az ellenzék a korábban megnyert 12 körzetéből csak 6-ot tudott többé-kevésbé bebiztosítani a kölcsönös visszalépésekkel. Ezek között vannak olyan körzetek, ahol már az is eredménynek számít, hogy legalább nem indulnak rosszabb esélyekkel, mint 2014-ben. De a korábban elvesztett körzetek közül 6-ban pont a sikeres a visszalépések növelték az ellenzéki győzelem esélyét. 

Legalább 12 olyan körzetben maradt el a koordináció, ahol a 2014-es eredmények alapján egyébként legyőzhető lenne a Fidesz. Itt az átszavazási hajlandóság fog dönteni. Sok körzetet átfordított volna, ha a jobbikos jelölt visszalép, de a párt mind a 106 helyen állva hagyta a jelöltjeit. 

  • Az MSZP-P összesen 5, 
  • a DK 3, 
  • az LMP 6,
  • a Momentum 13,
  • az Együtt pedig 20 helyen léptette vissza a jelöltjét.

Ahol sikerült megegyezni, győzhetnek

Az ellenzék talán Csepelt (Budapest 17.) biztosította be a legjobban. A Jobbik kivételével mindenki visszalépett az együttes Szabó Szabolcs javára, akinek négy éve 444 szavazattal sikerült megvernie Németh Szilárdot. Mivel most az LMP, a Momentum és az MSZP is visszalépett a javára, az Együtt politikusa ennél is jobban szerepelhet. Németh Szilárddal kapcsolatban pedig nehéz eldönteni, hogy javított vagy rontott az esélyein, hogy az elmúlt 4 évben sokkal ismertebb lett.

Rossz hír Németh Szilárdnak, hogy a kevés koordinált körzet közül pont az övében tudott megegyezni az ellenzék.
Fotó: botost/444.hu

Négy éve a fideszes Kucsák László csak 56 darab szavazattal kapott többet Kunhalmi Ágnesnél a XVIII. kerületben (Budapest 15.). Azóta Kunhalmi is jóval ismertebb lett, és az LMP és a Momentum visszalépésének köszönhetően jó esélye van, hogy most megszerezze a körzetet. 

Mivel 2014-ben a Belvárosban (Budapest 1.) Rogán Antal is kikapott volna, ha nem ütik ki egymást az ellenzéki jelöltek, itt is nagy volt a nyomás, hogy most fogjanak össze a kormánypárti indulóval szemben. Ráadásul a Fidesz idén nem is a propagandaminisztert, hanem a kevésbé ismert (és ráadásul KDNP-s) Hollik Istvánt indította a körzetben. Az ellenzéknek pedig jók az esélyei. Az együttes Juhász Péter és a momentumos Fekete-Győr András után végül V. Naszályi Márta is visszalépett, így csak az LMP-s Csárdi Antal maradt versenyben. Az összefogás nagyon betehet Hollik István éppen csak megindult karrierjének, mert a Fidesz pártlistáján is csak a 132. helyet kapta meg, szóval ha nem nyer a Belvárosban, még a parlamenti helyét is bukhatja. 

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Szél Bernadettnek úgy sem lesz könnyű dolga Budakeszin (Pest 2.), hogy a DK és a Momentum jelöltje is visszalépett a javára. A fideszes Csenger-Zalán Zsolt legutóbb 46,5 százalékkal vitte a körzetet. Akkor tudná beérni a Fidesz jelöltjét, ha a jobbikosok is nagy számban átszavaznának rá

A szocialista Varga László 2014-ben Miskolcon (Borsod 2.) a szavazatok 31,39 százalékával tudta nyerni a körzetét, míg a másodikként végzett fideszes is 30,89  százalékot kapott, a jobbikos jelölt pedig 30,6 százalékot, vagyis mindhárom párt számára nyerhető körzetnek számít. Varga esélyeit növelheti, hogy az LMP és a Momentum jelöltje is visszalépett a javára. A Taktikaiszavazás.hu szerint ha működik az átszavazás, akkor Varga újra behúzhatja a körzetet. A Republikon Intézet mandátumbecslése is inkább őt hozta ki győztesnek. 

Szabó Tímeának jól jött az LMP és az Együtt visszalépése.
Fotó: Kovács Attila / MTI

Mivel Óbudán (Budapest 10.) az LMP és az Együtt is visszalépett, az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként induló Szabó Tímeának jó esélyei vannak, hogy megnyerje a körzetet. Négy éve a szocialista jelölt 38,24 százalékkal húzta be, a fideszes pedig csak 35,82 százalékot kapott. Közben az akkor külön induló LMP is kimagaslóan jól szerepelt (8,95 százalék). A becslések is azt mutatják, hogy ezek a szavazatok bebiztosítják Szabó győzelmét, kivéve, ha az LMP-s és az együttes szavazók egy része inkább a Momentum versenyben maradt jelöltjére, Donáth Annára szavaz át. 

Nagyon hasonló a helyzet a négy évvel ezelőttihez Pesterzsébeten (Budapest 16.), amikor az Együtt is Hiller Istvánt támogatta, most pedig visszaléptette a jelöltjét a javára. Hiller akkor 2 százalékkal kapott több szavazatot, mint a fideszes jelölt. Most annyi változott, hogy a Momentum is beszállt a versenybe, és itt nem is léptette vissza a jelöltjét. A becslések szerint Hiller akkor nyerheti a körzetet, ha az LMP-sek és a momentumosok közül is sokan átszavaznak rá.  

 A Terézvárost és Erzsébetvárost összefogó körzetben (Budapest 5.) a Fidesz az Orbán család ügyvédjét, Bajkai Istvánt indítja, miután négy éve Rónaszékiné 273 szavazattal kikapott a DK-s Oláh Lajostól. Bajkai pedig mindent bevetett a kampányban: tejet, tojást, ingyensonkát is osztott, zongorázott, majd végül a mulatós legnagyobb sztárjaival rendezte meg az egyik legnagyobb kampányzárót. Oláh javára csak Bokros Lajos, az Együtt és a Momentum lépett vissza, így az ellenzéki győzelem most is necces lehet, mert ezekkel csak a 2014-es állapotok álltak helyre.

A Fidesz az els komoly pofonba Veszprémben (Veszprém 1.) szaladt bele, amikor a 2015-ös időközin a független Kész Zoltán nagy fölénnyel győzte le Fidesz jelöltjét. Most Mesterházy Attila már januárban visszalépett Kész Zoltán javára, később az Együtt jelöltje is, de a többi párt a pályán hagyta a jelöltjeit. Ráadásul a Fidesz is jobban rámegy a mozgósításra, mint 3 évvel ezelőtt, ezért még a Taktikaiszavazás.hu sem túl optimista Kész esélyeivel kapcsolatban.

Az Együtt másik esélyes jelöltje Vajda Zoltán, aki a XVI. kerületben (Budapest 13.) indul a mostanában egyre több botrányban érintett Szatmáry Kristóf ellen. Itt négy éve is szoros volt a verseny, a fideszes jelölt csak 3,4 százalékkal előzte meg az ellenzéki összefogással induló Karácsony Gergelyt. Március végén a Közös Ország felmérése Vajdát hozta ki a legesélyesebb ellenzéki jelöltként, azóta a DK és a Momentum jelöltje is visszalépett a javára.

Hadházy Ákos
Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Szekszárdon (Tolna 1.) a szocialista Harangozó Tamás csak az utolsó pillanatban lépett vissza az LMP-s Hadházy Ákos javára. Korábban a Momentum jelölje is átengedte a lehetőséget Hadházynak. De a győzelem még mindig azon fog múlni, hogy a jobbikosok milyen arányban szavaznak át az LMP társelnökére. 2014-ben a fideszes Horváth István 41,8 százalékkal nyerte a körzetet, a másodikkén befutó Harangozó is csak 24,7 százalékot ért el, a Jobbik jelöltje 19,6 százalékot ért el, Hadházy pedig 10,9 százalékot kapott. 

Szoros versenyben Pécsen (Baranya 1.) befutó lehet még független Mellár Tamás is, akivel szemben sem az MSZP-P, sem a DK nem állított jelöltet, de az Együttön kívül más ellenzéki jelölt nem lépett vissza a javára. Négy éve a fideszes Csizi Péter 4,2 százalékkat kapott több szavazatot, mint a szocialista Tóth Bertalan. A Közös Ország kutatása szerint Mellárnak akkor lett volt esélye legyőzni Csizit, ha más ellenzékiek is visszalépnek a javára. Így a nagy arányú átszavazásban bízhat. 

Nem lett megegyezés, pedig sok helyen szükség lett volna rá

Négy éve egyetlen olyan körzet volt, amit abszolút többséggel tudott hozni az ellenzéki jelölt. A XIII. kerületet magába foglaló Budapest 7-es körzetben a szocialista Hiszékeny Dezső 51,25 százalékkal nyert, szóval a masszívan baloldali választóközönség miatt itt tulajdonképpen még koordinációra sincs szükség. Anélkül is valószínű, hogy Hiszékeny megint behúzza a körzetet.

Nem volt visszalépés a szocialisták szegedi körzetében (Csongrád 1.) sem, ahol Szabó Sándor (39,43 százalék) négy éve 2700 szavazattal győzte le a Fideszt (33,98 százalék). Mivel ez Botka László területe, itt is összejöhet az ellenzéki győzelem. 

De van olyan hagyományosan baloldali körzet, ami az MSZP és a DK közötti kavarás, valamint a koordináció elmaradása miatt csúszhat a Fidesz kezébe. 

A 2014-es újpesti időközin a szocialista Horváth Imre 50,5 százalékkal nyert a Budapest 11. körzetben, a fideszes jelölt csak 30 százalékot kapott úgy, hogy egyébként a Jobbik és az LMP is indított saját jelöltet. Csakhogy közben az MSZP átengedte a körzetet a DK-s Varju Lászlónak, szocialistákra bepöccent Horváth Imre pedig függetlenként indult ellene. A Taktikaiszavazás.hu becslése szerint Varju csak nagyon kis különbséggel nyerhet, ha a nem lesz átszavazás. Márpedig itt egyik ellenzéki jelölt sem lépett vissza a javára. A Republikon Intézet pedig már arra tippelt, hogy a Fidesz viszi a körzetet.

Nem sikerült összehozni a koordinációt Kőbányán (Budapest 9.) sem, ahol legutóbb a szocialista Burány Sándor csak 650 szavazattal előzte meg a fideszes indulót. Burány esélyein az sem javít, hogy az LMP az országosan is ismert Demeter Mártát indítja ellene, aki nemrég lépett ki az MSZP-ből. És még a Momentum is vihet el szavazókat. 

Ami Zuglóban (Budapest 8.) történt, inkább csak kényszer-koordinációnak lehetne nevezni, ugyanis az LMP nem visszaléptette, hanem kizárta a jelöltjét, miután kiderült, hogy a fideszesek is gyűjtöttek neki ajánlásokat. Már nem tekintik hivatalos jelöltnek, de Barta János mégsem lépett vissza. Rendes visszalépés más párt részéről sem történt. A becslések szerint a szocialista Tóth Csaba csak akkor nyerhet, ha beindul az átszavazás. Négy éve csak 3,6 százalékkal előzte be a fideszes Papcsák Ferencet.

A Fidesz 2015-ben Tapolcán (Veszprém 3.) is elvesztette az időközi választást, a jobbikos Rig Lajos pedig megszerezte a pártja első egyéni mandátumát. Most ebben a körzetben senki sem lépett vissza a Jobbik javára, pedig Rig legutóbb csak 1,2 százalékos előnnyel tudott győzni. 

Az elmaradt koordináció miatt nyerhet a Fidesz

A kölcsönös visszalépések főleg azokat a körzeteket fordíthatják meg, ahol 2014-ben csak 40 százalék alatti aránnyal tudott győzni a Fidesz. 

Ezek közül 12 olyan billegő körzet maradt, ahol megverhető lenne a Fidesz, de a visszalépések elmaradása miatt megtörténhet, hogy megint kiütik egymást az ellenzékiek. 

Például Miskolcon (Borsod 1.) a fideszes Csöbör Katalinnak már egy-két visszalépés is gondot okozhatott volna, mivel négy éve csak 3 százalékkal tudta megelőzni a jobbikos jelöltet, de itt mindenki versenyben maradt. Hasonló a helyzet Nyíregyházán (Szabolcs 1.), Dunaújvárosban (Fejér 4.), Pécsen (Baranya 2.), Gyöngyösön (Heves 2.), Rákospalotán (Budapest 12.) és Józsefvárosban (Budapest 6.) is. Ezeken a helyeket akkor bukhatja el a kormánypárt, ha a szavazók nagy része dönt úgy, hogy átszavaz a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. 

Kapcsolódó cikkek

Olyan hosszú sor kígyózott a belvárosi fideszes ételosztáson, amivel már kampányolni lehetne a kormány ellen

A kígyózó sor fejlődik.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egyre keményebb a kampány: Caramel együtt zenélt a fideszes jelölttel Erzsébetvárosban

Bajkai István bezongorázza magát a parlamentbe.

Czinkóczi Sándor
zene

A magyar mulatós legnagyobb sztárjaival kampányol az Orbán család ügyvédje

Bajkai István, az erzsébetvárosi Bulibáró sztárparádéval koronázza meg a kampányt. Fásy Ádám és Zsüliett, Jolly és Dolly, Desperado és csülkös bableves.

Urfi Péter
POLITIKA

Mesterházy Attila visszalépett Kész Zoltán javára

A veszprémi körzet legutóbbi győztesét támogatja, mert csak az a fontos, hogy megint elvigyék a Fidesz elől a választókerületet.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kerülőúton kap havi 2,5 milliót az MKB pénztáraitól a fideszes Szatmáry Kristóf

Mivel képviselőként nem lehetne gazdasági tisztsége, nagy összegű biztosítást kötöttek a nevére.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az utolsó pillanatban lépett vissza az MSZP-s Harangzó Tamás Szekszárdon az LMP-s Hadházy Ákos javára

Az LMP pedig Óbudán és Miskolcon az MSZP-P javára. 11 óra volt a határidő.

Albert Ákos
POLITIKA

Horváth Imre parlamenti képviselő kilépett az MSZP-ből

KGB-s múltja miatt már 2014-ben sem támogatta a többi baloldali ellenzéki párt. A frakcióból egyelőre nem lép ki.

Tbg
POLITIKA

Visszahívja és felfüggeszti zuglói jelöltjét az LMP, mert fideszesek is gyűjtöttek neki ajánlásokat

Barta János kormánypártiaknak is adott át íveket, hogy gyűjtsenek aláírásokat.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA