60 évre kaptuk meg a 300 méteres partszakaszt és a mögötte lévő területet.
Carola Rackete 10 évet is kaphat, amiért engedély nélkül lehorgonyzott a lampedusai kikötőben.
Az elnök az olasz hatóságoknak üzent, akik őrizetbe vettek egy hajóskapitányt, miután bevándorlókkal a fedélzetén kikötött Lampedusában.
Illegális bevándorlás támogatásával vádolják.
Háromezer embernek kellett elhagynia az otthonát, mindkét olasz miniszterelnök-helyettes a helyszínen volt. Közel 20 ezer köbméter törmelék keletkezett a robbantás után.
Lyukas volt a tető, Rocco Morabito pedig kimászott.
Legyőzték Stockholmot.
Még Rómában is kiszaladtak az utcára a felriadt lakosok.
A tetemüket a tenger felszínén lebegve találták meg, a kis bálnát teljesen beborította a háló.
Szijjártó Péter 60-100 millió euróra becsüli a beruházás költségeit.
A sok szemét a közel negyven fokos hőségben egészségügyi vészhelyzetet is jelent.
Giuseppina Robucci 1903-ban született, kedden a szülői házában halt meg.
Olaszország fasiszta belügyminisztere szerint sose állt még olyan közel egymáshoz a két ország, mint most.
97 éves volt.
Röviddel korábban a barátnője sikeres ugrást hajtott végre.