olimpia 2016

Orosz diplomatapapírjai voltak annak a férfinak, aki Rióban kikapta a rabló kezéből a pisztolyt, majd végzett vele

De azóta kiderült, hogy álorosz volt.

kasnyikm
külföld

Ma (nekünk holnap) elkezdődik a riói olimpia

45 államfő, 78 ezer néző, 6 ezer táncos, 206 ország sportolói lesznek ott a megnyitón. Állítólag tizedéből kihozzák a parádét, mint amennyi Londonban volt.

Magyari Péter
sport

Tilos GIF-eket csinálni az olimpiáról

erdelyip
sport

RIO 2016 - A LÉNYEG

444.hu
sport

Phelps nem tudja, versenyzett-e valaha tiszta mezőnyben

Azaz olyanban, amiben senki sem doppingolt.

Herczeg Márk
sport

Hosszú cikket írt Hosszú Katinkáról és férjéről a New York Times

Írtak Shane Tusup ijesztő módszereiről is, amiket viszont Hosszú apja is megvédett.

Herczeg Márk
sport

Indulhat az olimpián a két beugró kajak-kenus

A NOB és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség belement, hogy Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a doppinggyanúba keveredett kajakosok helyett.

Herczeg Márk
sport

Most a dánok szállását rabolták ki az olimpiai faluban

Pedig a dán csapatvezetők már korábban is jelezték, hogy még mindig rengetegen mászkálnak akkreditáció nélkül a faluban.

Király András
külföld

1,3 millió eladatlan jegy van még a riói olimpiára

Elég lanyha az érdeklődés, két nappal a játékok hivatalos startja előtt még csak 4,8 millió jegyet adtak el.

Király András
sport

Hopp, közben elkezdődött az olimpia!

A megnyitó ugyan csak szombat hajnalban lesz, de a focitornára nem elég az olimpia 16 napja.

Király András
sport

Ez a valaha volt legfelkészületlenebb olimpia

Elképesztő állapotokról számolnak be a kínai csapat tagjai, akiknek edzés helyett szereléssel indult az olimpia.

Botos Tamás
sport

Hosszú Katinka már a helyszínen edz

Már az első versenynapon rajthoz áll 400 méter vegyesen.

Botos Tamás
sport

30 aranyunk lesz Rióban, ha minden sportolónk vágya teljesül

Megkérdezték az olimpikonoktól, mi a céljuk. Nem férnének el az aranygépen. A realitás inkább a 6-7 arany.

Haszán Zoltán
sport

Doppingolt, hazaküldik az olimpiáról a magyar származású olasz strandröplabda-sztárt

A képen jobboldalt látható Viktoria Orsi Toth vérében anabolikus szteroidot mutatott ki egy versenyen kívüli teszt. A végső győzelemre is esélyes volt.

Rényi Pál Dániel
sport

Áder a nyitó-, Orbán a záróünnepségre utazik Rióba

Botos Tamás
sport