olimpia 2024

A budapesti olimpiának csak a hatástanulmánya 720 millió forint

Előbb 480 milliót kapott a Pricewaterhouse a kormánytól, hogy átdolgozza a korábbi tanulmányát. Aztán érkezett még 240 millió.

Haszán Zoltán
sport

Lehet népszavazást tartani az olimpiáról és a Városligetről is

Átengedte mindkét témát a budapesti választási bizottság. Januárban indulhat az aláírásgyűjtés.

Magyari Péter
politika

A rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyetlen megbukott köztársasági elnöke a sport fontosságáról és az olimpiai pályázatról beszélt a Fidesz-kongresszuson

Schmitt Pál szerint sport, sport és még egy kis sport.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Lassan mindenki visszamondja a 2024-es olimpia pályázatát, és tényleg csak Budapest marad

Ezúttal Hamburg szállt ki, miután a város lakossága leszavazta a tervet.

Rényi Pál Dániel
sport

Na ki vett részt 2002-ben annak a megvalósíthatósági tanulmánynak az elkészítésében, amit aztán átdolgoztak a 2024-es olimpiai pályázathoz? Hát persze, hogy Habony Árpád!

A miniszterelnök tanácsadója mintha csak már 2002-ben az Agenda 2020-ról álmodott volna. Hát ez az ország már tényleg csak az ő ötleteire van utalva?

Herczeg Márk
POLITIKA

A végén azért lesz miénk a 2024-es olimpia rendezési joga, mert egyre többen állnak el a pályázattól

erdelyip
gazdaság

Nyilvánosságra hozzák a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát

Eddig tűzzel-vassal védték az 1300 oldalas dokumentumot, még a pályázatról szavazó fővárosi képviselők sem láthatták. Ez Fürjes Balázs szerdán kinevezett kormánybiztos első döntése.

Botos Tamás
politika

Már kormánybiztosa is van a 2024-es olimpia pályázatának

Botos Tamás
sport

Karácsony Gergely egyébként "várospolitikusként" támogatja az olimpia szervezését

Őrület. Ez az igazi botrány.

kasnyikm
POLITIKA

Mégis létezik az olimpiai tanulmány, és azt állítja, hogy hiányzik a szakértelem a rendezéshez

És azt is gondolják, hogy egy esetleges népszavazás is veszélyeztetheti a pályázás sikerét, meg hogy sokkal drágább lehet a tervezettnél. A lopás kockázatával viszont alig számolnak, ami valahol elég vicces.

kasnyikm
gazdaság

Elküldték az olimpiai pályázatot az olimpiai bizottsághoz

"A mi olimpiai matematikánk egyértelmű: Agenda 2020 = Budapest 2024." :-D

kasnyikm
POLITIKA

Botka László is beleállt az olimpiai idiotizmusba

Szeged szocialista polgármestere a kormánnyal együtt, de a józan ésszel ellentétben úgy gondolja: nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért.

Herczeg Márk
POLITIKA

For the record: Karácsony Gergely is támogatja a budapesti olimpiát

Kiderült, Zugló PM-es polgármestere miért támogatja a 2024-es olimpiára való pályázást, miközben még a saját pártja sem.

Herczeg Márk
politika

Ajjaj, nagy baj van. Keleti barátunk is pályázna a 2024-es olimpiára

Azerbajdzsán ráadásul éppen most rendezi meg az Európa Játékokat és pénzük is több van a dunyhában. Ezt csak egy kis keletinyitás féle csúcsdiplomáciával oldhatjuk meg.

Markó Ferkó
sport

12 egészen meglepő állítás a budapesti olimpiát megalapozó tanulmányból

VIP-sáv a repülőtértől a szállodákig, csődbe ment golfközpont az egyik olimpiai helyszín, és az egész olyan olcsó lesz, hogy olyat még nem látott a világ.

Haszán Zoltán
Budapest