oltalmazottak

Oltalmazotti státuszban lévő férfi erőszakolt meg egy lányt a budapesti Kéthly Anna téren

A Teleki téren fogták el a rendőrök.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Tendencia lett, hogy Törökországba szöknek vissza németországi szír menekültek

Tényfeltáró filmet forgatott a témáról a közszolgálati ARD csatorna Panorama című műsora. A családjukat akarják látni.

Szily László
külföld

Csak kampányfogás a kormány menekültellenes hisztériakeltése

Szerencsére a valóságban ennél emberségesebbnek tűnnek a magyar hatóságok, legalábbis az idén lefolytatott menekültügyi eljárások 40 százalékában pozitívan bírálták el az Afganisztánból, Irakból, Szíriából és Iránból menekülők kérelmeit.

Király András
POLITIKA

106 embernek adott menekültstátuszt 2017-ben Magyarország

1100-an pedig oltalmazotti státuszt kaptak. Nyilvánosak a hivatalos statisztikák.

Horváth Bence
politika

Tavaly kaptak oltalmat azok a menekültek is, akik ellen Orbán szerint helyesen léptek fel törvénysértéssel Őcsényben

Még abban az évben, hogy egy kemény vizsgálat után befogadtunk 7-8 menekültet, jól meg lettek fenyegetve, és Orbán szerint nagyon helyes, hogy a falubeliek „határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”.

Herczeg Márk
képzavar

2,7-szer annyian kaptak idén oltalmazotti státust, mint tavaly

Miközben a kormány dübörgeti a menekültellenes kampányt, a bevándorlási hivatal kénytelen volt befogadni az ISIS elől menekülő kurdokat és a földi pokolból érkező afgánokat.

Király András
POLITIKA

Idén 155 484 menedékkérőből 88-nak adott menekültstátuszt Magyarország

És január óta 24 román is megpróbált tilosban átkelni a magyar határon.

Sarkadi Zsolt
migráció