Az amerikai egészségügyi miniszter összeférhetetlenségekre hivatkozva rúgta ki annak a bizottságnak mind a 17 tagját, amely az oltásokkal kapcsolatos hivatalos kormányzati ajánlásokat szokta kiadni.
A gyakran oltásszkepticizmussal vádolt Robert F. Kennedy Jr. mindezt egy Wall Street Journalban megjelent cikkben jelentette be, melyben arról írt, hogy az említett összeférhetetlenségek felelősek az oltásokba vetett bizalom hanyatlásáért.
Kennedy több kritikát is kapott, mivel miniszteri meghallgatásán egy republikánus szenátor kérdésére ígéretet tett arra, hogy az említett bizottságot változatlanul hagyja. „Persze most már félő, hogy az Acipet [tehát a bizottságot] olyan emberekkel töltik fel, akik a gyanakváson kívül semmit sem tudnak az oltásokról” – írta X-en Bill Cassidy szenátor.
„Az embereknek tudniuk kell, hogy az egészségügyi ügynökségek ajánlásaikat elfogulatlan tudományos alapokon teszik. Ez biztosítja, hogy az amerikai emberek a lehető legbiztonságosabb vakcinákat kapják” – írta Kennedy a cikkben.
A miniszter a kilencvenes és a kétezres évekből említ példákat az összeférhetetlenségre, állítása szerint ilyenek továbbra is jelen vannak. Azt írja, a bizottság „legtöbb tagja jelentős finanszírozásban részesült gyógyszeripari cégektől, beleértve azokat is, amelyek vakcinákat forgalmaznak”.
A bizottság tagjainak többsége gyakorló orvos, neves egészségügyi egyetemi központokhoz köthető szakértő. Kennedy azt írta, hogy a 17 tagból nyolcat Joe Biden elnökségének utolsó napjaiban neveztek ki, és ha most nem távolítja el a bizottsági tagokat, Donald Trump elnök 2028-ig nem tudott volna testületi többséget kinevezni.
Kennedy szerint nem feltétlen az a baj, hogy a bizottság tagjai korruptak, hanem hogy „iparpárti ortodoxiát kényszerítenek ki. Az új tagok nem fognak közvetlenül a vakcinaiparban dolgozni. Független ítélőképességet fognak gyakorolni (...) a kritikai vizsgálat kultúráját erősítik majd, és nem félnek majd kemény kérdéseket feltenni.”