önkéntesek

A Mentőszolgálat az MCC önkénteseit is bevonná a mentésirányításba, illetve átadná az adatbázisát a fideszes elitképzőnek

Kunetz Zsombor szerint „elképesztően vadul hangzik” és „valószínűleg törvénytelen” az OMSZ és az MCC együttműködésének néhány pontja.

Haász János
belföld

Családi nap címén toborozzák a vízügyeseket és tűzoltókat Orbán október 23-i beszédére

Az állami megemlékezéssel pont egyidőben, pont ugyanoda szervez családi napot a kormány az árvízvédekezésben résztvevőknek. A jelentkezőknek állítólag azt mondták, nem lesz kötelező meghallgatni a miniszterelnököt.

Solti Hanna
véletlenek

Észak-koreai tisztektől a szomáliai önkéntesekig mindenkit befogad a sokszínű orosz hadsereg

Többek közt észak-koreai, kubai, nepáli, szír, afganisztáni, szomáliai, malajziai állampolgárok is adták már önként, vagy kevésbé önként életüket Putyin ukrajnai álmáért.

Takács Lili
külföld

Lefújta a rendőrség a Tenerife területén eltűnt brit tinédzser keresését

A nyomozást azonban továbbra is fenntartják.

Jelinek Anna
külföld

Politikai depresszióba süllyedtek, sokan emigráltak, nem látnak esélyt semmilyen változásra, mégsem bánták meg: így látják az önkéntes szavazatszámlálók egy év elteltével

„Nem számítunk semmilyen érdemi javulásra a következő 20 évben.” Egy évvel ezelőtt sikeres, civil választók ezrei mozdultak meg és dolgoztak a választáson. Ez maradt az optimizmusból.

Szily László
POLITIKA

Az izraeli elitalakulatokból több száz tartalékos jelentette be, hogy csatlakozik az igazságügyi reform elleni tüntetésekhez

Megtagadják a szolgálat felvételét vasárnaptól, ha behívnák őket.

Kiss Imola
külföld

Gránáttalálat végezhetett két brit önkéntessel Szoledarnál

Épp egy idős nőt igyekeztek kimenteni a városból.

Kaufmann Balázs
háború

Lyukas zászlós videó, szupertöltő, meleg zokni és Erős Pista: így kezdték támogatni civil internetezők az ukrán hadsereg magyar származású Kárpátaljai Sárkányait

„Köszönöm a támogatásokat. bocsánat - nem mindig tudunk válaszolni a fiúkkal - most gyakran ülünk a lövészárokban. Az oroszok drónokkal erősen támadnak. Még egyszer köszönöm a támogatást. A fiúk nagyon örülnek, hogy nem felejtették el őket történelmi szülőföldjükről”

Szily László
külföld

A Fehér Ház szerint riasztó, hogy az oroszok az Ukrajnában foglyul ejtett amerikai katonák kivégzését emlegetik

Akkor is, ha komolyan gondolják, de akkor is, ha nem.

Gazda Albert
háború

Veterán tengerészgyalogosoknak is komoly meglepetéseket okoztak az ukrajnai harcok

Az amerikai veteránok között voltak olyanok is, akiknek nem volt harctéri tapasztalatuk.

Czinkóczi Sándor
háború
Videó

Hétezer plüssmackót osztott ki egy brit mozdonyvezető menekült gyerekeknek Záhonyban

David Fricker épp Budapesten nyaralt, amikor kitört a háború. A Nyugatiba is ellátogatott és látta, ahogy a pályaudvar megtelik menekültekkel. Akkor meglátott valamit, ami miatt otthagyta a munkáját, az otthonát és azóta is Záhonyban van.

Kaufmann Balázs
video

Az egykori tengerészgyalogos tudósítani ment Ukrajnába, de inkább a katonák kiképzését választotta

Vannak amerikai katonák az orosz–ukrán háborúban? Aktívak nincsenek. De megszállott veteránok vannak.

Kaufmann Balázs
háború

Lengyelországban az Ukrajnából kimentett kutyáknak is segítenek

Már több mint száz háziállatot – főleg kutyákat – fogadtak be a háború kitörése óta egy lengyel menhelyen.

Kaufmann Balázs
háború

Felszámolták a civil segítőpontokat a pályaudvarokon, a központi tranzitváróba még nem engedik be a sajtót

A menekülteket a BOK-csarnokba szállítják, most már az önkéntesek is ott jelentkezhetnek. A bejáratnál azt ígérték, kedden tudósíthatunk odabentről.

Fődi Kitti, Szurovecz Illés
háború

Háromezer vasúti helyjegyet fizet a főváros a menekülteknek

A pályaudvarokon dolgozó civileknek adják a pénzt, akik most sokszor saját zsebből állják a jegyeket.

Szurovecz Illés
háború