„Az ér a legtöbbet, ha Péter mindennap kezet fog 50-100 emberrel” – körvonalazódik a Tisza választási kampánystratégiája

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Cikk ajándékozása

A cikkek megosztásához Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha még nincs ilyen előfizetésed, a Csomagok között válts most magadnak egyet. Ha már van, lépj be a fiókodba!

„Hát ezt meg honnan tudjátok rólam?” Ez futott át a fején a Tisza Párt képviselőjelölt-válogatásán részt vevő egyik indulónak, miközben a párt óbudai irodájában kérdezgették őt az asztal másik felén ülők. A jelöltek meghallgatásán Magyar Péter mellett jellemzően Tóth Péter kampányfőnök, Tarr Zoltán EP-frakcióvezető, és Szabó Ilona, Magyar személyi asszisztense és barátnője szoktak ott lenni. Nem meglepő persze, hogy sokat tudnak a jelentkezőkről, ugyanis egy úgynevezett kutatási csapat a meghallgatás előtt mindenkit átvilágít.

A párt összesen 315 embert keres, ami úgy jön ki, hogy a 106 egyéni választókerületből még 105 hely kiadó, csak Magyar Péter indulása a biztos, és az említett 105 választókerület mindegyikében három lehetséges jelöltet neveznek majd meg szeptember 30-án, akik közül előbb a helyi Tisza szigetek, majd az összes választókerületi szavazópolgár kiválasztja a Tisza országgyűlési képviselőjelöltjét.

Cikkünkhöz jelöltekkel és a Tisza működését ismerő forrásokkal beszéltünk, mindannyian névtelenséget kértek, hogy szabadon beszélhessenek a párt és a kampánycsapat belső ügyeiről.

A jelöltek belső kiválasztásának első fordulója a meghallgatás, a másodikban azt tesztelik, hogyan működnek együtt a jelentkezők másokkal. Csapatokban kell feladatokat megoldaniuk, érvelniük olyan emberekkel, akiket nem ismernek, sőt, még a nevüket sem árulhatják el egymásnak. „Azt kérték, hogy magázódjunk, aztán lerakták elénk a feladatot, amit közösen fel kellett dolgoznunk, közben pedig figyelték, hogyan viselkedünk” – magyarázta egy résztvevő.

A választókerületenkénti három emberről a párt dönt. Azt már biztosra veszik párton belül, hogy minden választókerületben meglesz a három jelölt.

Háromból egyvalaki

Akit beválogatnak a három ember közé, azoknak a Tisza szigettagok között kell majd kampányolniuk, mert az ő feladatuk lesz, hogy november 3-9. között a Tisza applikációjában felállítsanak egy sorrendet az aspiránsok között.

Bár a jelöltek is csak szeptember 30-án értesülnek arról, bekerültek-e a három közé, a pályázók között már rég elkezdődött a belső kampány, mindenki próbálja feltérképezni, hány sziget-tag szavazatára számíthat. „Versenyhelyzet van” – meséli egy induló, akivel leültünk beszélgetni.

%

Csatlakozz most kedvezménnyel a Körhöz, és olvass tovább!

Kövesd velünk 2026-ot:
12 hónap 444-előfizetés 8 áráért!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek