Grezsa István begurult.
"A televízió, ami az adómból üzemel, és teljes éven keresztül hazudoznak benne, de amikor én bejövök ide, akkor is legyek szíves azokra a hazugságokra reflektálni."
Többek között az EU-t is sikerült belekeverni az indoklásába annak, hogy miért nem vétett a szabályok ellen Fercsák Róbert.
Miközben plakátot szereltek egy villanyoszlopra. De nem politikai okból tette. A rendőrség nyomoz. Az aktivisták szerint a puska meg volt töltve és ki volt biztosítva.
Aki elkallódott szavazásra jogosult magyar állampolgárt lát, értesítse, hogy jelentse be lakcímváltozását, mert nem fog tudni szavazni új lakhelye szerint.
Szinte az összes magyar nagyvárosban létrejött a teljes ellenzéki összefogás. Nagyon különböző hátterű polgármester-jelöltek indulnak a nagyvárosokban, többségük valamilyen civil szervezet neve alatt, de az összes ellenzéki párt támogatásával.
A szerződést egyoldalúan felbontották, Kész szerint egyértelműen politikai döntés született.
A Fidesz egészen egyszerűen képtelen elfogadni, hogy ez jogszabályellenes.
Azért tört ki a vihar a matyómintás hangiriban, mert Song Simon bevándorlóellenes szövegeket posztolt a Facebookjára.
Mivel kampány van, a képviselők, polgármesterek megint ki lettek vezényelve a gyerekek közé.
Egy rejtélyes közvélemény-kutató korábban arról kérdezte a lakosokat, hogy a főpolgármesternek mennyire kellene foglalkoznia a környezetvédelemmel. Azóta már a szabadságán is fújt le fakivágást, most meg tovább zöldül.
A főpolgármester szerint ellenzéki kihívója negatív kampányt folytat.
„Az okai számunka is misztikusak” – mondta Ungár Péter LMP-s parlamenti képviselő arról, hogy az óvodaigazgatóként dolgozó Ligetiné Komáromi Gabriella 2-3 hete kilépet az LMP-ból.
Éppen kampányolt a jegybankelnök volt felesége.
A Fidesz szerint ez csak a fejlődés jele.