A drogfogyasztók körében egyébként is egyre többször használt, és sok esetben halálos fentanilt elkezdték felütni egy olyan erős nyugtatóval, amit lovak kezelésére engedélyeztek. Ez a szintetikus opioid a túladagolás veszélye mellett pokoli mellékhatásokkal is jár.
A gyógyszergyár ugyanakkor nem ismerte el a felelősségét.
A járvány sok drogfogyasztót is elszigetelt szociálisan, emiatt nem kapták meg a szükséges kezeléseket.
Így lehet megúszni, ha felelős vagy 200 ezer ember haláláért.
Az elmaradt bulik és fesztiválok itthon javítottak a számokon, az Egyesült Államokban azonban a korábbiakhoz képest jóval több halálos túladagolás történt, ami pont a bezártságra és az izolációra vezethető vissza.
Hárommilliárd dollárt fizetnének, és Purdue Pharma nevű gyógyszercégétől is megválnának.
Az ész nélkül terített fájdalomcsillapítók legalább 200 ezer amerikai halálát okozták. Hétfőn nyilvánosságra hoztak egy adatbázist, melyben minden egyes tabletta útja nyomon követhető.
Drogkartellek és gyógyszergyártók kéz a kézben szabadították ránk a XXI. század eddig leggyilkosabb tömegpusztító fegyverét, a fentanilt.