225 millió dollárról kötött (kb. 69,5 milliárd forint) egyezséget a Teva gyógyszergyártó vállalat és Texas állam a követelések kifizetésére, melyek abból származtak, hogy a gyógyszergyár opioidválságot okozott, mivel nem megfelelően reklámozta a függőséget okozó fájdalomcsillapítóit - írja a Reuters az államügyész bejelentése alapján.
Ken Paxton államügyész elmondta, hogy a Teva 15 év alatt kifizet 150 millió dollárt, 75 millió dollár értékben pedig Narcan orrsprayt biztosít, egy olyan gyógyszert, amit az opioid-túladagolás ellensúlyozására használnak.
Több mint 3500 per zajlik a Teva és más gyógyszergyárak ellen, hogy felelősségre vonják őket, mivel az elmúlt két évtizedben a gyógyszerfüggőség több százezer halálos túladagolást okozott csak az Egyesült Államokban. A Teva korábban Ohlahoma és Louisiana állammal is megegyezett, ám a felelősségét ezúttal sem ismerte el.
Decemberben egy hasonló ügyben New York állam és két az államon belüli megye esetében az esküdtszék megállapította, a Teva felelős abban, hogy félrevezető marketinggel szították az államban az opioidfüggőséget. Nem sokkal korábban viszont egy kaliforniai bíró azt mondta ki, hogy a Teva és három másik vállalat nem tehető felelőssé a több nagy megyében kialakult opioid-járványért.
A Johnson & Johnson három másik gyógyszergyárral együtt alig egy hete egyezett meg arról, hogy 590 millió dollár kártérítést fizetnek az amerikai őslakosoknak a köreikben kialakult opioidválság miatt.
Boros Juli cikke a témát feldolgozó HBO dokumentumfilmről: Opioidkrízist okoztak, elegánsan elsétáltak, de az igazságügy most utánuk nyúlt
Az őslakosok között még pusztítóbb volt a gyógyszergyártók által is gerjesztett függőség.
Egészen szerdáig úgy tűnt, hogy a dollármilliárdos Sackler család megint megússza a felelősségre vonást, és ezentúl nem lehet pert indítani ellenük az opiodválsággal összefüggő ügyekben.