opioid-járvány

590 millió dollárt fizet az amerikai őslakosoknak a Johnson & Johnson az opioidválság miatt

Az őslakosok között még pusztítóbb volt a gyógyszergyártók által is gerjesztett függőség.

Csurgó Dénes
külföld

1 millió áldozata is lehet már az amerikai opioid-válságnak

Húsz év alatt ennyi túladagolás történt a járványügyi és betegségmegelőzési központ szerint.

Rényi Pál Dániel
külföld

Opioidkrízist okoztak, elegánsan elsétáltak, de az igazságügy most utánuk nyúlt

Egészen szerdáig úgy tűnt, hogy a dollármilliárdos Sackler család megint megússza a felelősségre vonást, és ezentúl nem lehet pert indítani ellenük az opiodválsággal összefüggő ügyekben.

Boros Juli
külföld

A Sackler család kifizet 4,3 milliárd dollárt, és így nem felelős az opioidválságért, amit a cégük okozott

Így lehet megúszni, ha felelős vagy 200 ezer ember haláláért.

Kaufmann Balázs
Egészségügy

Tavaly 93 ezer amerikai halt meg kábítószer-túladagolásban

Ez rekord, 29 százalékos növekedés egy év alatt.

Herczeg Márk
drog

230 millió dollárt fizet a Johnson & Johnson az opioidválságban játszott szerepe miatt

New York állam ügyészségével állapodott meg a kártérítésben a gyógyszercég.

Rényi Pál Dániel
külföld

Letartóztattak egy floridai párt, miután a rájuk bízott 21 hónapos gyerek kokaintúladagolást kapott

Valószínűleg a pár otthonában nyelte le a drogot. Szerencsére újra tudták éleszteni a kisfiút.

Kiss Imola
tragédia

Így lehet megúszni 500 ezer ember halálát

Több mint két évtizede kezdődött az opiodjárvány Amerikában, és nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz hepiend. Alex Gibney lesújtó, de roppant izgalmas dokumentumfilmet készített arról, hogyan lehetett legálisan dollármilliárdokat keresni azzal, hogy emberek millióit taszították függésbe.

Boros Juli
FILM

Több mint félmilliárd dollárt fizet a McKinsey az amerikai opioidválságban betöltött szerepéért

A cég tanácsokat adott azoknak a gyógyszervállalatoknak, melyek függőséget okozó fájdalomcsillapítóikkal több mint 200 ezer ember halálát okozták.

Boros Juli
drog

Legalább 1 milliárd dollárt csatornázott ki külföldi számlákra az opioidkrízis kitörésében felelős Sackler család

A Purdue Pharma tulajdonosai épp egy több milliárdos megállapodást próbálnak megkötni az áldozatok miatt perelő családokkal és államokkal.

Rényi Pál Dániel
külföld

Hat év alatt 76 milliárd opioid tablettával árasztották el a gyógyszercégek Amerikát

Az ész nélkül terített fájdalomcsillapítók legalább 200 ezer amerikai halálát okozták. Hétfőn nyilvánosságra hoztak egy adatbázist, melyben minden egyes tabletta útja nyomon követhető.

Boros Juli
drog

Kapzsi üzletemberek okozták legalább 200 ezer amerikai halálát

Több mint két évtizeden át úgy osztogatták a súlyos függést okozó fájdalomcsillapítókat, mint Halloween idején a gyerekeknek a cukorkát. Naponta átlagosan 130 amerikai hal meg túladagolásban, mégis csak most indult szövetségi büntetőeljárás az opioidkrízis egyik felelőse, egy forgalmazó és annak két felsővezetője ellen.

Boros Juli
drog