Legalább 1 milliárd dollárt csatornázott ki külföldi számlákra az opioidkrízis kitörésében felelős Sackler család

külföld

Legkevesebb 1 milliárd dollárt csatornáztak át az elmúlt években külföldi, köztük svájci bankszámlákra a milliárdos Sackler család üzleti érdekeltségei - írja a BBC a New York-i államügyész Letitia James közlésére hivatkozva.

Sacklerék a Purdue Pharma gyógyszergyártó révén tettek szert világhírre. A vállalat által 1996-ban piacra dobott OxyContin nevű fájdalomcsillapító óriási részben járult hozzá az amerikai opioidjárvány kitöréséhez. 

A connecticuti Christine Gagnon fia túladagolásban halt meg. 2018 augusztusában a Purdue székháza előtt tüntetett olyan emberekkel együtt, akik szintén hozzátartozójukat vesztették el az OxyContin miatt.
Fotó: Jessica Hill/AP

Az ügyészség azzal párhuzamosan kezdett vizsgálódni a családi érdekeltségek pénzügyeivel kapcsolatban, hogy a New York Times megírta: a család kész akár hárommilliárd dollárt is fizetni, és megválni a Purdue-tól azoknak a pereknek a hatására, amelyet családok ezrei indítottak a cég ellen szövetségi és állami szinten egyaránt. 

Az opioidkrízis, aminek kitöréséről 2017-ben részletesen is írtunk, az elmúlt években legkevesebb 200 ezer ember halálát okozta az Egyesült Államokban. A fentanil nevű, halálos szintetikus drog elterjedésének megágyazott az opioid alapú fájdalomcsillapítók elterjedése az országban, amit a Purdue agresszív marketingkampánnyal is megsegített. 

Az Oxycontinról a cég azt állította,  hogy nem okoz függőséget, de ez nem volt igaz. A gyógyszer  lassabban szívódik fel, a hatása pedig nagyon hasonlít a heroinéra és morfinéra. 

A New York Times szerint Sacklerék érdekeltségei összesen 10-12 milliárd dollárt fizetnének a perek megszüntetése érdekében, ebből pedig hárommilliárdot állna a család saját forrásokból. 

A Purdue-ból közhasznú szervezetet formáznának, a profit pedig felperesekhez, az érintett államok és városok kasszájába kerülne. Bár szövetségi szinten állítólag van megállapodás, az államok közül többen ellenekeznek: többek közt New York, Massachusetts és Pennsylvania is tiltakozását fejezte ki a tervezettel szemben. 

Ebben a helyzetben derült ki Letitia James államügyész (33 pénzintézetet érintő) nyomozása során, hogy a New York Times információi valósak voltak, és a család és annak érdekeltségei legalább 1 milliárd dollárnak megfelelő összeget utaltak át külföldi számlákra az elmúlt időszakban, és az összeg egy jelentős része svájci számlákon landolt. 

A család szóvivője nem cáfolta az információt, csak azt nyilatkozta, hogy ezeknek az évtizedes átutalásoknak nincs hírértéke: azok legálisan és korrekt módon zajlottak. (BBC

Kapcsolódó cikkek