Mint egy falat kenyér.
Az év utolsó napján szűnik meg.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök megmutatja a fokozódó válsághelyzetet, ami ugyan éppen nem fokozódik, de a kampányban ez úgysem számít.
Ki lett pakolva az avatáska.
Pedig a kínos ügyekről nem szokás ilyen nyíltan beszélni a Fidesz belső fórumain. Orbán így üzenhetett: van akkora baj, amiből már nem húzza ki az emberét a párt.
A Jobbik szerint korrupciós terrorizmus van, az MSZP szerint orosz érdek az unió bomlasztása. Elkezdődött a parlament.
A magyar kormányfőnek bevallotta, hogy nem is a migránsokkal, hanem Brüsszellel van baja. Szerinte még többet kell foglalkozni az emberek politikai gondolkodásának formálásával, és Csurka Istvánt idézi már, ha az SZDSZ-ről ejt szót.
Rajtol az őszi ülésszak a parlamentben.
Továbbra is meg szeretné változtatni a szerinte "civilizációs elgyengülésben szenvedő" EU-t, "élet-halál harcot" folytat ezért.
A miniszterelnök a Magyar Idők értesülései szerint nemzetközi kontextusba helyezte a migráció ügyét a balatonfüredi frakcióülésen.
Kemény dolgokat mondott lengyel közönsége előtt. A média, bankok és az energia már magyar kézben vannak, csak a kiskereskedelem van hátra.
A magyar miniszterelnök nem kisebb elismerést kapott, mint a krynicai gazdasági fórum legjelentősebb díját.