A miniszterelnök erről a részről nem beszélt utána az M1-nek.
Az Európai Bizottság új elnökéről azt mondta: „Jó döntést hoztunk, eddig.”
Augusztus 19-én Orbán Viktorral együtt emlékezik a 30 évvel ezelőtti Páneurópai Piknikre.
Az ország leggazdagabb embere saját bevallása szerint is Orbánnak köszönheti a meggazdagodását.
Kedden kezdődik az esemény.
Visszatért a hajánál fogva letepert ellentüntető és a véleménye miatt kirúgott fideszes politikus, Varga Judit elárulta, miért választotta őt Orbán, és voltak, akik a nagy beszéd helyett valami egész mást választottak. Ilyen volt Tusványos 2019-ben.
A gazdasági lap szerint Orbán rákészül a német gazdaság lassulására.
A miniszterelnök az illiberálist átnevezte keresztény szabadságnak, a jogállamiság felszámolását pedig egy világbirodalmi összeesküvés elleni küzdelemként ajánlotta a közönsége figyelmébe.
Hamarosan jön Orbán Viktor éves világmegfejtése.
Trócsányi munkájáról, a pénzről és a migrációról lesz szó.
A szektor legnyereségesebb cége 2023-ig kereshet dolomitot a 23 hektáros területen.
Hadházy Ákos berepült a birtok fölé, amit Mészáros Lőrinc bérelt a miniszterelnök apjától, de a kormányfői kuvasz is itt lakott.
Szentpéterváron fotózta le az Index egyik olvasója.
„Fapadossal repült haza Orbán, de egyesek kamunak tartják”, írja a Russia Today.
Szükség lesz a feltöltött akkumulátorokra a kampányban.