A központi médiaalapítvány elmúlt éve alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz még szorosabb felügyelet alá vonná a megyei lappiacot.
Kiderült, mondott súlyosabbat a miniszterelnök Bakuban, mint, hogy a magyarokban kipcsak vér folyik.
Már meg is kapta az engedélyt az általános iskola és gimnázium.
Még arra sem válaszolt a kormányzat, hogy a győri polgármester megsértette-e a tízparancsolatot?
Hiába nyomták a V4-ek, Észak-Macedónia és Albánia uniós csatlakozásáról nem tudtak megállapodni.
Arra az esetre, ha a török offenzíva újabb menekülthullámot okozna.
Négy éve még a stabil Kurdisztán volt jó nekünk menekültszempontból, most meg az, ha a törökök megtámadják a stabilizálódó kurd régiót. Világos.
Ha nem lesz szükség újabb csúcstalálkozóra, akkor akár beszélhet is.
A HVG szerint a küldöldön tárgyaló főnök távollétében Kövér László döntött úgy, hogy Borkainak mennie kell, de Orbán közbelépett.
A miniszterelnök a Hír TV-nek beszélt Borkai Zsolt ügyéről.
Legalábbis a hivatalos programban nincs nyoma a miniszterelnöki beszédnek.
Törökország azt mondja, hogy csak hazatelepíteni akarja a szíriai menekülteket. A magyar kormány meg úgy tesz, mintha elhinné ezt. Közben valójában etnikai tisztogatás zajlik, Szíria más részéről elmenekülteket akarnak a kurdoktól elfoglalt területekre telepíteni.
A Fidesz-KDNP kétnapos, kihelyezett frakcióülésre megy Balatonalmádiba.
Bács-Kipcsak megyében is többen felkapták a fejüket.
Nazarbajev, Erdogan, Aliyev és a többiek.