orbán viktor

Sulyok Tamás: Ha az alkotmányjog a politika szolgálójává válik, az mindig rossz előérzetet kelt az emberben

A leköszönő köztársasági elnök interjút adott, amiben ontotta magából az olyan szórakoztató megnyilvánulásokat, mint például hogy „az alkotmányjog nem vicc!”

Mészáros Juli
POLITIKA

Orbán Viktor: A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz elnöke.

Windisch Judit
POLITIKA

Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője

Bóka dolgozott az Információs Hivatalban, majd az SZDSZ-es Szent-Iványi István asszisztense volt az EP-ben, a párt EP-listájára is felkerült.

Windisch Judit
POLITIKA

„Menczer névvel ma nem könnyű elhelyezkedni” – a választás óta először adott interjút Menczer Tamás, aki továbbra is Orbán Viktorral képzeli el a jövőt

Nem bánta meg azt, ahogy nekiment Magyar Péternek, nem kér bocsánatot Hann Endréről, a háborús uszítás nem kampányfogás volt, ma is ezt gondolja. A Fidesz vereségét főleg a luxizás okozta, de ő nem látott egyetlen lopást sem.

Haász János
belföld

A komoly felszólalása után második körben már elengedte magát az imprózásban Magyar Péter a Parlamentben

Pócs videós szemüvege, ex-SZDSZ-es fideszes, maffiafőnök Orbán, a HírTv 18 nézője, és villámló szemekkel előadott „nem kell kiabálni” szigor.

Rovó Attila
parlament

A világ legmenőbb emlékműve

Hányan szájalnak interaktivitásról meg a széles tömegek bevonásáról, és milyen kevesen hoznak létre valódi élő, közben sokszerzős alkotást! Orbánnak és Párkányi Raab Péternek azonban sikerült ez a német megszállási emlékművel.

Szily László
publicisztika

„Most akartam feljelentést tenni: nekem jár a Kossuth Rádió, és nincs!”

Miután felfüggesztették a közmédia hírszolgáltatását, Fejér megye legfideszesebb településein kérdeztük az embereket arról, hogyan érinti őket a változás. Sokan a Hír TV-vel pótolják az M1-et, volt, aki idős szülei miatt várja vissza a „legendás” csatornákat, de a legtöbben a kereskedelmi tévékkel is elvannak.

Német Szilvi, Kristóf Balázs
Média

Orbán a meccs előtt: Ma ledőlt az utolsó gát

„Isten óvja Magyarországot!” - üzente az Államokból Sulyok aláírására reagálva. A Fidesz frakciója önkénnyel szembeni még meglévő eszközeivel élni fog.

Szily László
POLITIKA

Fiatalság, bolondság, kabócák és csillagok – mit mesél az államfői teljesítményéről a jogállamiság miatt sosem aggódó Sulyok Tamás különös közösségi médiás küszködése

Átrágtuk magunkat a távozó köztársasági elnök összes fb-posztján, amit a hivatali ideje alatt feltöltött. A 75 ezer követő által követett profil rövidesen gazdátlan marad.

Bódog Bálint
POLITIKA
Videó

Hatalmas robajjal omlik éppen össze a Fidesz

Miért van dögrováson a Fidesz, és miért esnek egymásnak az orbánisták? Miért ment el Szijjártó? Mit üzen, hogy Orbán az amerikai focivébén van? Ezekről beszélgettünk a 444 stúdiójában.

Herczeg Márk, Haszán Zoltán, Rényi Pál Dániel, Bokros Dorka, Kovács Bendegúz
video

Mint disznók elé gyémántot szórni – így lendült át a Fidesz a héten a Barátok köztből a Mónika-show díszletei közé

Csapásokat adnak, csapásokat kapnak, omladozik a szeretetország, a Fideszen és az Orbán-jobboldalon legalábbis mindenképpen, van, aki már az exkormányfőt sem tiszteli kellőképpen. Ki kit gyalázott le a héten a bukott állampártban?

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

„Teljesen más stratégiával kellett volna ennek nekimenni” – mondta a kampányukról Orbán Balázs, majd ott folytatta, ahol április 12-én abbahagyták

Brüsszel, szuverenitás, tiszás önkény és hazugsággyár, Magyar Péter, a Fidel Castro-ivadék. A kampányfőnöki munkát bárkinek átadta volna, de nem jelentkezett senki.

Haász János
belföld

RTL: Alig maradtak emberek a Fidesz kampányát segítő szervezeteknél

Lenullázódott az Orbán Viktor nemzeti algoritmusának és morális forráskódjának szánt dpk-k mögött álló cég és a Nemzeti Ellenállási Mozgalom is.

Haász János
belföld

A kiszabható legnagyobb bírsággal büntették Orbán Viktor testvérének és édesanyjának bányacégét

Ha meglátod az összeget, nem hiszed el.

Haász János
belföld

Vita alakult ki a Fideszben arról, hogy mit csinál Orbán az Egyesült Államokban

Volt, aki bízott abban, hogy nem csak meccset néz, de aztán Havasi Bertalan eloszlatta ezeket a reményeket.

Czinkóczi Sándor
képzavar