orbán viktor

Orbán a brüsszeli sajtótájékoztatón szólta el magát: még a Fidesz alapszabályát sem tartja be

Egyszemélyes vezetés.

Botos Tamás
POLITIKA

A Fidesz akkora győzelmet aratott, hogy nem szólhat bele az Európai Néppárt politikájába

Orbán maga sem látta, hogy ekkor botrány lesz abból, hogy szokás szerint teleplakátolja az országot Sorossal, hozzákötve a saját szövetségesét.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Matteo Salvini abszurdnak nevezte a Fidesz néppárti felfüggesztését

Úgy tűnik, ő nem értette meg Orbánék olvasatát, amely szerint a Fideszt igazából nem is függesztették fel.

Király András
külföld

Hangosan kiröhögték Orbánt a brüsszeli sajtótájékoztatóján

Valaki pedig azt üvöltötte be, hogy hazudik. (Tényleg hazudott.)

Herczeg Márk
POLITIKA

Megbüntette a Fideszt a néppárt, de nyitva hagyták a békülés esélyét

Orbán utólag azt mondta, hogy maguk javasolták a felfüggesztésüket. A megszavazott határozatban viszont az áll, hogy néppártiak erősen kételkednek abban, hogy a Fidesz a közös értékeknek megfelelően politizál. Manfred Weber jött ki a legjobban ebből a napból.

Magyari Péter
eu

Orbán szerint ők maguk kérték a felfüggesztést, mert az megengedhetetlen lett volna, ha felfüggesztik őket

Orbán várja a három bölcset.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán fake news-nak nevezte a Fidesz ellen felhozott vádakat

Egy finn képviselő Twitter-posztja szerint a miniszterelnök ezek szerint azt tolja Brüsszelben, amit itthon.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az Európai Néppárt felfüggesztette a Fideszt

190 igen, 3 nem szavazat mellett döntöttek így.

Sarkadi Zsolt, Herczeg Márk
politika

Álhír, hogy Putyin befolyása alá került Orbán – mondta az orosz nagykövet a fideszes médiának

Van még kérdés?

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán a néppárti szavazáson is maga mellett tudhatja Gulyás Gergelyt

Oldottnak tűnik a hangulat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyarország első EU-tagállamként diplomáciai képviseletet nyitott Jeruzsálemben

Orbán Viktor februárban ígérte meg Netanjahunak, hogy Jeruzsálemben nyitják meg az új magyar kereskedelmi képviseletet.

Király András
külföld

Orbán biztosította a bajorokat, hogy a CEU Magyarországon maradhat

A miniszterelnök azt ígérte, nem fog keresztbe tenni az együttműködésnek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán állítólag azért nem találkozik Trumppal, mert nincs olyan ügy, ami miatt szükség lenne rá, de azért amerikai törvényhozókat fogadott

Ráadásul úgy tűnik, elég sok témában egyeztettek.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Financial Times vezércikkben kéri: Manfred Weber álljon ki a demokrácia mellett, zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból!

A lap szerint a felfüggesztés is kevés.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán a bajor miniszterelnök levelére vár a CEU ügyében

"Majd attól függően válaszolok, hogy mit írnak benne."

Botos Tamás
POLITIKA