Eddig lehetett követni, hogy a gép, amelyen Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor is utazott már, egy hónap alatt hányszor jár Dubajban vagy a Maldív-szigeteken a járvány közepén.
Magyarország Kormánya feliratú szörfdeszkáján szlalomozik az oltásellenes Gyurcsány és a vírustagadó Gődény közt. Aztán jött a valóság.
74 ezer embert kellett volna a legközelebbi kórház oltópontjára küldeni, de ez lehetetlennek bizonyult. A nyilvántartásból sem sikerült kinyerni, hogy kiket oltottak be eddig. Végül egy telefonszám ismertetése is meghaladta a kormány erejét.
Itt lehetne bejelenteni, ha valaki hibát észlel az oltási rendszerben.
Orbán bejelentette, hogy már dolgoznak a javaslaton.
Január óta tudni, hogy itt a brit vírusvariáns, a kormánytól azonban védekezés helyett csak sopánkodásra és halogatásra futotta. Ezt emberéletekben fogjuk mérni.
Szerinte most az EPP nélkül kell felépíteni „az európai demokratikus jobboldalt”, migránsok, multikulturalizmus meg „LMBTQ-őrület” nélkül.
Pontosan lehetett látni, hogy itt van a harmadik hullám, mégsem történt semmi. Közben meredeken emelkedett a kórházban és a lélegeztetőn lévők száma, és egyre csak nő az áldozatok száma is.
Előnyt jelent a populizmus a járvány megfékezésénél? Megakasztotta Orbán hatalmi stratégiáját a járvány? És hogyan vizsgázott a járványban az Orbán-rezsim? Erről beszélgettünk a Pozitív podcast 9. adásában.
Orbán Viktor vasárnap megfenyegette az EPP frakcióját, hogy ha a terv szerint módosítják a párt belső szabályzatát, akkor a fideszesek kilépnek. Hétfő estére a párt vezetése módosította a módosító szövegét.
Megelőző csapás.
A kínai vakcinából kapott.
A Pozitív legújabb adásában három politológussal beszélgettünk arról, hogy sikeres volt-e az orbáni válságkezelés a járvány kontrollálása és a hatalom megtartása szempontjából.
Orbán azt mondta, kivár még egy-két napot. Ha a számokat figyeli, azok aligha zuhannak majd, a dél-afrikai mutáns is megjelent már itthon. Novemberben is kivárt még pár napot a szigorításokkal, miután az egészségügy brutális terhelését vetítette előre.
A kormány további szigorításokon gondolkozik, az Európán kívüli üzleti utakat biztosan korlátozni fogják.